Nagyon jól sikerült a Budapesti Siketek Szervezetének jubileumi ünnepsége, melyet a SINOSZ székházában, 2019. november 7-én, csütörtökön tartottunk meg. Hagyományos rendezvényünkön minden évben köszöntjük szervezetünk hűséges tagjait.
A rendezvény elején megemlékeztünk a siket közösség hajdani jeles személyiségeiről: megkoszorúztuk Cházár András és Oros Kálmán szobrát, valamint “A fasiszta rémuralom siketnéma mártírjai” emléktábláját székházunk kertjében, ill. emeletén.
A színházteremben folytatódó programon Hetrovicz Máté, a szervezet titkára köszöntötte a hűséges tagokat.
Jelképes ajándékot – SINOSZ-logós emléktárgyakat és csokoládét – adtunk át azoknak a tagoknak, akik 25, 30, 35, 40, 45, 50, 55, 60, vagy 65 éve tagjai a Budapesti Siketek Szervezetének. Megleptük a jelenlévőket 3 tortával is, melyek nagyon ízletesek voltak, örömmel ették vendégeink. A 2 tagot, akik a leghosszabb ideje, 65 éve tagjai Szervezetünknek, Rudi Mihálynét és Ivánkay Terézt 1-1 rózsaszállal és külön ajándékkal is köszöntöttük, aminek nagyon örültek az ünnepeltek.
Az ünnepség után jót beszélgettek a tagok. Nagyon tetszettek nekik a kis ajándékok.