Az évzáró taggyűlés után elérkezett az ünneplés ideje is, hogy meghitt hangulatban intsünk búcsút a 2017-es évnek.

A fenyőfát a tagok díszítették fel, ami alá bekerültek az ajándékok, amiket szintén a tagok hoztak. Ezeket az ajándékokat lehetett a tombolán megnyerni. Nagyon sok minden összegyűlt a fa alatt, köszönjük a tagok felajánlásait. Finom szendvicsek is várták a tagokat. Természetesen a desszert sem maradhatott el, ami ez alkalomból csokiszökőkútba mártott gyümölcsök voltak. A gyümölcsöket a megyei elnök, Széles Károly ajánlotta fel, a csokiszökőkutat pedig Kernné Fitor Margit (Gitta) adta kölcsön az ünnepségre. Igazi összefogással, közös készülődéssel valósult meg ez a közös karácsonyozás, ami szívmelengető érzés volt. Ez az igazi ünnepi hangulat. A Békés Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat is kedveskedett egy kis ajándékkal a résztvevőknek. A 2017-es programok képeiből készítettek egy összeállítást és dvd lemezen adták át a tagoknak.

A szendvicsezés és csokiszökőkutazás után elkezdtük a tombolahúzást. Vicces eredmények is születtek, amikor férfiak nyertek nyakláncot fülbevalóval vagy harisnyanadrágot. Ez csak még jobb kedvre derített mindenkit.

A süteménysütő versenyre nevezett süteményeket 3 fős zsűri kóstolta, majd kialakította a rangsort is. Az eredmények a következőképpen alakultak:

  1. Tóth Jolán
  2. Lovász Józsefné
  3. Lovász József

A díjazottak desszerteket és oklevelet kaptak elismerésül.

Az ünneplés ezzel még mindig nem ért véget, mert ekkor lehetett koktélozni. Nagy Attila készített különböző alkoholmentes koktélokat. Ezt követően összepakoltunk, és akinek még volt kedve, az a klubterembe eljött velünk, ahol még folytatódtak a beszélgetések.

Ezzel véget ért a Szervezetben a 2017-es év. Kis pihenés után pedig újult lendülettel és új tervekkel nézünk a 2018-as évbe.

Bognár Gyöngyi megyei titkár