Eczet Tamás kertész, virágkertész – a Nógrád Megyei Szervezet elnökségi tagja – a Kerti trendek a városban programsorozat második előadásán a hagyományos virág- és balkonkertészeti munkálatokról tartott előadást.

Kitért arra, hogy milyen növényeket érdemes az erkélyre és a kertbe, azon belül is kőládába ültetni. A virágok beszerzésére külön időt kell szentelni, az előadó kiemelte, hogy olyan virág szakboltokban vásároljunk, ahol tanácsot is kapunk a virág ültetésével és ápolásával kapcsolatban. Az ültetés előkészítésére úgyszintén időt és eszközöket kell biztosítani, valamint szélsőséges időjárás esetén várjuk meg az utolsó fagyokat az ültetéssel. A tápanyag visszapótlásáról, illetve a tápoldattal való kezelésről szintén részletes tájékoztatást kaptunk. A balkonláda típusainak, a balkonládatartó fajtáinak ismertetését követően többek között a muskátlifajtákról és az egynyári futó petúniákról is szó esett.

A kérdés-válasz részt követően a bemutatott virágmagokat a résztvevők hazavihették. Egy 8 kérdésből álló nyereményjáték zárta a programot.

Márton Márk megyei titkár