Elhunyt Zeltnerné Holló Márta és Kiss Ernő

Tisztelettel adózunk a SINOSZ Gyöngyösi Helyi Szervezet alapító tagja, ill. a szervezet volt munkatársa emlékének, akik annak idején mindketten bábáskodtak a szervezet születésénél.

mecses

ZELTNERNÉ HOLLÓ MÁRTA életének 86. évében elhunyt. Márta több éven át tevékenykedett a gyöngyösi szervezet titkáraként.

KISS ERNŐ életének 102. évében távozott az élők sorából. Kiss Ernő a SINOSZ Gyöngyösi Helyi Szervezetének alapító tagja volt 1970-ben.

Ernő bácsi nagyon szép kort ért meg: 2015. május 22-én ünnepelte a 100. születésnapját és a SINOSZ Tiszteletbeli tagja címet is megkapta ez alkalomból. Dr. Kósa Ádám, a SINOSZ elnöke is köszöntötte Kiss Ernőt és átadta neki a Tiszteletbeli tagságról szóló díszoklevelet.*

kiss_erno_gyongyos_tiszteletbelitag

Kiss Ernő 1915. május 22-én született a Heves megyei Kömlőn. Az általános iskola elvégzése után Gyöngyösre került, ahol Fehér Gyula szabómester mellett volt tanuló. Négy évnyi tanulás után felszabadult, és segédoklevelet kapott. Tíz évig dolgozott segédként Szabó Gyula Kossuth utcai szabóságában. Innen vonult be két évi katonai szolgálatra Egerbe, majd a szolgálat letelte után visszakerült Gyöngyösre, ahol rövid időn belül sikeres mestervizsgát tett, majd saját szabóüzletet nyitott a tűzoltó laktanyával szemben.

Közben megnősült. Nagy Sándor gyöngyösi építési vállalkozó lányát, Nagy Ilonát vette feleségül. 1942-ben behívták frontszolgálatra, és egy évig a szovjet fronton szolgált. 1949-ben üzletét államosították, Kiss Ernőt pedig bekényszerítették az akkor alakult szabószövetkezetbe, ahol főszabászként dolgozott 1954-es kilépéséig. Ezt követően otthon, a lakásában folytatta a munkát egészen nyugdíjba vonulásáig. Két gyermeke született, akik már szintén nyugdíjasok. Két fiúunokája van, dédunokája –nagy sajnálatára – adta hírül a 100. születésnap alkalmából Gyöngyös város információs portálja.

Zeltnerné Holló Márta és Kiss Ernő emlékének

köszönettel adózik és azt hálával megőrzi a Gyöngyösi Helyi Szervezet.

Mindkettejük búcsúztatása 2016. október 11-én Gyöngyösön lesz.

Részletes információ a fenti gyászjelentéseken.

*(Előző honlapján a SINOSZ képes tudósításban számolt be az eseményről.)