A  SINOSZ Csornai Helyi Szervezeténél a T.É.M.A. projekt keretében ún. “Kézműves Tanoda”  indult október közepén, azzal a szándékkal, hogy sokféleségével vonzóvá tegye mindazokat a tevékenységeket, amelyekkel lefoglalhatják magukat a közelgő téli időszak alatt a ráérő tagtársak.

Szász Mária vezetésével a varrás, foltvarrás – talán a legnehezebb és legigényesebb munka – indult, terítők sokasága, karácsonyfadíszek kerültek ki az ügyes kezek alól. Jó hasznát vettük az adományként kapott varrógépeknek, melyeket a továbbiakban is használhatnak a varrni tudó tagtársak.

“Készülni az ünnepekre, ajándékkészítés saját kezűleg” ez volt a mottója a hímzőfoglalkozásoknak. Régen elfelejtettnek hitt tudások kerültek felszínre, örömmel és nagy akarással figyeltük a szakmai segítséget, az apróbb fogások ismertetését. A rábaközi hagyományos minták, az ünnepi aranyhímzés számok gyönyörű alkotásokat eredményeztek.

“Kreatív díszítés-technika” volt a harmadik foglalkozási terület, amely széles körben nyújtotta az alkotás élményét. Decoupage (szalvétatechnika), koszorúkészítés, ajtódíszek és papír hajtogatott díszek készültek.

Egész évben elfoglaltságot adhat a gobelinvarrás, melynek megtanulása hosszabb folyamat lesz. Az alapjait megismertük, volt öltéstechnikai bemutató, anyagválasztás és segítségképpen az együtt varrás. Biztosítva ezzel azt, hogy kitartóak legyünk a megkezdett munkák befejezéséig.

A fenti témakörökhöz Kertai Szilvia kreatív mester és Polgár Ferencné kézimunka-készítő adtak szakértői tanácsokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a kézműves foglalkozások sikeréhez és az “alkotások” színvonalához.

Összességében célunk volt a “Kézműves Tanodával” az alkotás szépségét, boldogságát megismertetni a hallássérült tagjainkkal. Olyan, otthon is végezhető hobbit, hasznos elfoglaltságot találni (és ehhez a tanulás és a választás lehetőségét megadni), amely a szabadidő hasznos, örömteli eltöltéséhez és alkotáshoz vezet.

A “Kézműves Tanoda” Csornán 18 foglalkozást tartott 2015 őszén. Egy-egy foglalkozáson rendszeresen 8-10 fő vett részt.

Némethné Endrődy Margit helyi elnök, Csorna