A nyarat egy dupla foglalkozással zártuk, ahol a szélcsengő darabjai készültek el agyagból. A nyár folyamán az apró agyagfigurákat kemencében kiégették, és azok szeptemberben szépen felsorakozva várták a szorgos manókezeket.
A kis és nagy manók meg is érkeztek, hogy színes festékekkel díszítsék ki a szélcsengő darabjait. A vidám színek életre keltették a különböző állatkákat és igazgyöngyökké alakultak az agyaggolyócskák is. A festett formák a napon sütkérezve várták, hogy a festék megszáradjon rajtuk és a másik oldaluk is színessé váljon.
Amikor a kis manók már belefáradtak az aprólékos munkába, akkor a nagyobb manók segítettek. A gyerkőcök pedig birtokba vették a már jól ismert udvar játékait.
Az alkotó munkával és önfeledt játékkal csak úgy repült az idő, és már búcsút is kellett inteni a Művészfalunak. A szélcsengők viszont még nem készültek el. A darabok október 19-én, pénteken, 16:30-tól fognak csilingelő széljátékká alakulni.
Bognár Gyöngyi megyei titkár