Egyik hagyományos programunkat, a nőnapot, tartottuk a SINOSZ Gyulai Helyi Szervezetében március elején.

Lassan gyülekeztek a tagok a szeles, de napos délutánon. A vendégsereget Széles Károly megyei elnök köszöntötte először, majd átadta a szót Fekete István békéscsabai elnökségi tagnak.

A kedves gondolatok és versek után egy-egy desszerttel és apró szívekkel kedveskedtek a hölgy tagoknak, akik nem maradtak férfi társaik adósai, hiszen sok finom süteményt hoztak.

A háromfős zsűri elvonult és feláldozva magukat :-), végigkóstolták az összes finomságot. Így megszületett a süteményverseny eredménye:

  1. Szántó Józseféné
  2. Szente Sándorné
  3. Németh Istvánné

A tagok kötetlen beszélgetését és jelelését egy érdekesség „zavarta” meg. Nagy Attila siket tagunk finomabbnál finomabb alkoholmentes koktélokkal kedveskedett társainak.

A koktélpartiban végződött nőnap kellemes emléket hagyott mindenkiben.