A SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezete szeretettel várja az érdeklődő tagokat egy interaktív délutánra. A különleges hangulatú tájház teraszán

megismerjük a kovászos kenyér elkészítését, majd kemencében fogjuk megsütni a cipót.

Időpont: október 9. 14.00 óra

Helyszín: Népművészeti Ház belső udvara, eresz alatt (Hódmezővásárhely, Árpád u. 21.)

Workshop-vezetők: Sipos Róbert pék, Terendi Viktória néprajzkutató

A programon részt vevők megismerik a kenyérsütés népi hagyományait, a pára és a kovász jelentőségét, valamint a kenyérsütés egykori eszközkészletét, továbbá a gyakorlati foglalkozás keretében végigkísérhetik a kenyérsütés fázisait a tésztadagasztástól a kemencébe vetésig, illetve készíthetnek saját kovászt, amit később otthon táplálhatnak és maguk is süthetnek belőle kenyeret – ehhez kapcsolódóan megismerhetik a kovászos kenyér készítésének jelenkori házi praktikáit.

A programon való részvétel ingyenes, a kommunikációs akadálymentesítés biztosított.

A létszám maximum 15 fő, ezért előzetes jelentkezés szükséges a programra október 5-ig a szokásos elérhetőségeken!

Nagy Éva helyi ügyintézőnél:

  • SMS: +36 70 377 5740
  • e-mail: hodmezovasarhely@sinosz.hu
  • vagy Hódmezővásárhely, Tóalj u. 5. szám alatt személyesen ügyfélfogadási időben

PLAKÁT

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítjuk meg.

Kérjük, a járvány miatt figyeljétek a híreket, tájékozódjatok az aktuális intézkedésekről!

Várjuk jelentkezéseteket!