Középpontban a biztonság” címmel rendőrségi előadás volt a SINOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetében 2016. június 9-én.

Dr. Pál Gyula rendőr alezredes, a bűnmegelőzési csoport vezetője és Farkasné Nagy Erika alezredes asszony, bűnmegelőzési osztályvezető-helyettes tartotta az előadást. Nagyon sok témát érintett az előadás. Kiemelten hívták fel a figyelmet az internetes közösségi oldalak veszélyeire. Milyen fontos, hogy amit megosztunk, azt ki láthatja és annak tartalmára is, hogy nem mindegy, mit enged láttatni. Ha nyaralni megyünk, akkor is ügyeljünk arra, hogy miket osztunk meg!

Figyeljünk gyermekeink internetes szokásaira is, mert a netes zaklatások is megjelentek már. Nagyon sok gyermeknél a netes függőség is veszélyt jelenthet, ha nem korlátozzuk a számítógép előtt tölthető időt. Természetesen ezek nem minden esetben jelenthetnek súlyos problémákat, de meg lehet előzni ezt a fajta zaklatásokat. Fontos a gyermekekkel elbeszélgetni, mire vigyázzanak, és ha idegen szeretne tőle információt, akkor azt beszéljék meg a szülőkkel.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy akárkinek ne nyissunk ajtót. Még ha arcképes igazolvánnyal rendelkezik, akkor sem, ha nem igazolja magát – főleg ha nem a „megszokott” óraleolvasó illetve díjbeszedő jön.  Óvatlan pillanatban kifigyelik az áldozat rejtekhelyeit és gyors figyelemeltereléssel megszerzik a megtakarításokat, illetve az értékeket.

Az előadás végén kérdésekre is válaszoltak az előadók. Mindenki sok új és hasznos információval térhetett haza. A program a T.É.M.A. pályázat keretén belül valósult meg.

Dóczy Anita megyei titkár