A Váci XII. Lecsófesztiválon vettünk részt

2016. szeptember 3-án, szombaton, Vácon a XII. Lecsófesztivál rendezvényen összesen 44 főzőcsapat vett részt. A mi főzőcsapatunk résztvevői voltak: Kerezsi Bálintné (Emi), Kőmüves Sándorné (Teri), Kőmüves Sándor, Andó Péter és Sulyán Mihály.

Szép, napsütéses időre ébredtünk, 9 órától sátrat állítottunk, az asszonyok díszítették az asztalt, Mihály, Péter és Sándor előkészítették a főzést (állvány, bogrács). 10 órától kezdődött a verseny. Csapatban főztünk. Szomszéd csapatunk volt az Oros Kálmán Baráti Kör, ők is főztek. Kíváncsian tekintgettünk át, vajon mi finomat főznek. Ők is át-átpillantottak. A program végére egész jó csapattá alakultunk. Egymást biztattuk. A fiúk kolbászos, tarhonyás lecsót készítettek. Főzés közben sokan érdeklődtek a lecsófőzés fogásai felől, miből készül a lecsó. Szinte mindenki mondta, hogy nagyon finom illata van. Sok siket vendég eljött nekünk szurkolni és nyilván kóstolni, ill. enni is akartak.

Mi már nem az eredmény miatt vettünk részt, hanem megmutattuk, hogy mi is tudunk főzni. Igazi siketkultúrával ismerkedhettek az érdeklődők. A siketkultúrát hitelesen tudtuk bemutatni és közvetíteni egy városi program kapcsán. Emiatt köszönet illeti a szervezőket, a főzőcsapatot, a nekünk szurkoló siketeket.

A verseny végén összejöttünk megünnepelni elnökünk (Kőmüves Sándor) születésnapját, pont arra a napra esett. Volt szép torta, pezsgő. Meglepetés volt neki, meghatódott.

Petkéné Baksza Aranka