A koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbította a kormány.

A novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni a járvány terjedését, de – a szakértők véleménye szerint – oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz és még radikálisabb későbbi szigorításokhoz vezethetne.

A jelenlegi szabályok fenntartásához a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges. Ezt saját hatáskörben fogja elrendelni a kormány február 7-én éjféltől 15 napra, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.

Nyugat-Európa legtöbb országában jelenleg sokkal szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint hazánkban, ennek egyik oka az, hogy ott már a járvány harmadik hulláma is megkezdődött. Magyarország szeretné ezt elkerülni, ezért a jelenlegi szabályok fenntartása indokolt.

Február második felében ismételten megvizsgálják majd a helyzetet.
Két esetben lesz lehetőség az enyhítésre: ha a járvány terjedése tovább mérséklődik és még kevesebb lesz az aktív fertőzött, illetve ha kellő számban áll majd rendelkezésre vakcina és elindulnak a tömeges oltások.

Február elején megkezdődik a legidősebb regisztrált emberek beoltása, őket a háziorvosok fogják értesíteni.

A www.vakcinainfo.gov.hu honlapon folyamatosan lehet regisztrálni az oltásra.

Teljes tájékoztatás: a koronavirus.gov.hu portálon, ide kattintva