Mi a Te véleményed?

Mindennapi diszkrimináció: audizmus

Rengeteg szót szólunk a diszkriminációról, de nem nagyon beszéltünk eddig az audizmusról, ami lényegében a diszkrimináció egyik formája, mely a hallássérült személyeket érinti.

Nagy valószínűséggel a siket és nagyothalló közösség tagjai egyaránt tapasztalják a mindennapokban a képeken látható szituációk valamelyikét. Észre kell azonban venni, hogy nem rosszakaratból történik az audizmus. Sőt, van, amikor kifejezetten a segítő szándék vezeti a másik embert, és nem is gondolja, hogy ezzel hátrányos helyzetbe hozza hallássérült ismerősét.

Sokszor, ahogyan azt az első képsoron láthatjuk, egyszerűen csak egy kis figyelmességre lenne szükség ahhoz, hogy a hallássérült fél is bekapcsolódhasson a beszélgetésbe. Ha a beszélgető felek felé fordulnának, jelelnének, jól és érthetően artikulálnának, valószínűleg ő is be tudna kapcsolódni a társalgásba. Ezekkel az apró gesztusokkal kiküszöbölhető lenne az audizmus. Erre a szituációra, a telefonos ügyintézésre megoldást jelent például a KONTAKT Tolmácsszolgálat használata.

Még ha „fekete füstfelhőket eregetünk” is, érdemes türelmesnek maradni, és kedvesen, de határozottan elmagyarázni a helyes magatartást, illetve hogy mit kérünk, mit várunk el a másiktól, annak érdekében, hogy – az audizmust kiküszöbölve – mi is bekapcsolódhassunk a társalgásba, magunk intézhessük ügyeinket.

A cél az audizmus- illetve diszkriminációmentes világ, amely felé apró lépésekkel vezet az út.

Te már tapasztaltad az audizmus valamely formáját? Mi történt? Mit csináltál?

Válaszodat a “SINOSZ Esélyegyenlőség” Facebook-oldalra várjuk.

 

Laczka Zsanett esélyegyenlőségi referens