Harmadik éve, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központ Mikulásfesztivál programján részt vesz a Szervezetünk a Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (CsEÖH) meghívásának eleget téve.

Kiváló lehetőséget biztosít a rendezvény arra, hogy a gyermekek és szüleik számára láthatóvá váljanak a hallássérültek és a SINOSZ. Sok alkalommal az is kiderült, hogy egy-egy család érintett – vagy rokon, vagy a lakókörnyezetében élő személy által. Ilyenkor megosztják a tapasztalataikat, amit mindig élmény hallgatni.

Nagy Attila siket animátor egy különleges meglepetéssel „csalogatta” közelebb a gyerekeket a SINOSZ asztalához. Minden kis kíváncsiskodó kapott egy Attila által készített finom koktélt, ami persze üdítőkből és különböző szirupokból állt. Az asztalnál színezhettek a kisebbek, míg a nagyobbak összekötős játékot próbálhattak ki a daktil segítségével.

Attila mindig bemutatta a jelnyelvi tolmácsot, Császárné Bíró Ágnest, és elmagyarázta a szerepét, fontosságát.

Sokan, még a felnőttek is, azt gondolták, hogy Attila nem tud beszélni, hiszen jelelés közben nem használta a hangját. Ilyenkor mindig mondott hanggal is néhány mondatot, hogy megmutassa, van hangja és tud beszélni is.

Az érdeklődők belelapozhattak a SINOSZ több kiadványába is, mint például a Vaker vagy a Jogom van… könyvekbe.

Élményekben gazdag Mikulás-nap volt ez minden résztvevő számára.