A SINOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete és a Soproni Helyi Szervezete szervezésében 2015. szeptember 12-én, verőfényes, igazi nyári időben tartották meg – a T.É.M.A. projekt keretében – a “Mozdulj, Kisalföld!” szabadtéri sportnapot az Alpok lábánál fekvő Sopron-Görbehalomban.
A rendezvényre Győr-Moson-Sopron megye három helyi szervezetéből 35 fő utazott el Görbehalomba. A Mosonmagyaróvári Helyi Szervezet tagjai a napok óta fennálló közlekedési nehézségek miatt az utolsó pillanatban visszaléptek a részvételtől.
A résztvevők a görbehalmi Bányászati Múzeumnál találkoztak, ahol a múzeum tulajdonosa, Szigethi Sándor nagy szeretettel fogadta a megjelenteket. A Bányászati Múzeum megtekintésére a program első részében volt lehetőség. Nemcsak a múzeum, hanem az udvar is számtalan látnivalóval szolgált az egykori bányaművelés munkaeszközeiről és a bányászok életéről.
A programban egy kisebb és egy nagyobb túrázás szerepelt a festői környezetű Brennberg környéki erdőben. A kisebb túrára vállalkozók a Fehér-tavat csodálhatták meg, míg a hosszabb túra résztvevői egy ún. ismeretterjesztő túrán a Béke kilátót látogatták meg, amelyet a Görbehalom felett húzódó hegyeken közelítettek meg, szakavatott túravezető közreműködésével. A kilátóból lehetett látni a Schneeberget, a fraknói várat és az Alpokalja vonulatait. A túraélményt fokozták a most virágzó ciklámenek és a nemsokára termést adó szelídgesztenyefák.
A túrázókat finom ebéddel várták a szervezők, amit baráti beszélgetések követtek a délután 4 órai programzárásig.
A résztvevők közül többen először jártak Görbehalomban és a körülötte található erdőben. Élményekkel gazdagodva érkeztek haza a görbehalmi kirándulásról a hallássérült tagjaink.
A Sopron környéki turisztikai látványosságokat – köztük Sopron-Görbehalom környékét – ajánljuk minden tagtársunk szíves figyelmébe.
Magyar Balázs, megyei titkár