Somogy megyében a Kaposvár Plazában, a Cinema City moziban ünnepeltünk a megyei szintű siketek világnapját 2016. szeptember 22-én, csütörtök délután.

A 77 személyes moziterem majdnem összes helye elkelt: siketek, nagyothallók és hallók közösen vettek részt a mozizásban. E nap alkalmából a tagok ingyenesen nézték meg a SNOWDEN című filmet, amely egy életrajzi dráma. A meghívott halló vendégek is ingyenesen, érzékenyítő program keretében vehettek részt velünk együtt a hang nélküli, feliratos filmnézésben.

A vetítés előtt Máté-Mártonné Iványi Katalin elnök megnyitotta a Siketek Világnapja rendezvényét, Oláh Lajosné alpolgármester köszöntőt mondott, visszaemlékezve a tavalyi regionális Siketek Világnapjára. Aztán Bacsó Péter, a SINOSZ elnökségi tagja, Somogy megye örökbefogadója összefoglalta a Siketek Világnapja szerepét, megemlítve, hogy jövőre Budapesten lesz a WFD világkongresszusa. Hangsúlyozta, mennyire fontosak a feliratozott filmek a hallássérültek számára, buzdítva a filmszakmát, hogy minél több feliratozott film legyen a mozikban. Végül Tukoráné Somogyvári Anikó, a HALLOD?! Szülőklub alelnöke köszöntőjében szintén arról beszélt, hogy a hallássérülteknek mennyire fontos az akadálymentesítés.

A mozivetítés után megkérdeztem pár halló résztvevőtől, milyen élmény volt számukra a némafilm-vetítés. Azt válaszolták, hogy jobban kellett figyelniük a filmet, nehogy lemaradjanak, és nem mindig tudták végigolvasni a feliratot, időnként rövid volt az olvasási idő. Nehéz volt egyszerre nézni a feliratot és a filmet. Nem volt csend a teremben, a nézők hangját lehetett hallani. Megtapasztalták, megköszönték, hogy részt vehettek az érzékenyítő programon.

Az alábbi linkeken is olvashatók tudósítások a rendezvényünkről:

 

  Szalkai Iván megyei titkár