2017. október 12-én, csütörtökön egy rendhagyó klubdélutánra került sor a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezetében. A T.É.M.A. pályázat keretein belül valósult meg a „Jogosan – okosan előadás, mely egy munkaügyi kisokos gyanánt szolgált az érdeklődők számára.

Juhász Ferenc elmondta, hogy bár jogi végzettséggel nem rendelkezik, élet- és munkaügyi tapasztalatai révén számos hasznos és használható információval tud szolgálni az érdeklődők számára. Az előadáson szép számban vettek részt a Szentesi Helyi Szervezet tagjai és érdeklődő családtagjaik, fiatalabbak és idősebbek egyaránt. Így minden korosztálynak lehetősége nyílt kiteljesíteni vagy aktualizálni munkaügyi tudását. Az előadás során általános érvényű, a munkaviszonyt és a munkavégzésre irányuló jogviszonyt érintő kérdések kerültek kifejtésre. Megkülönböztetésre került a közalkalmazotti és a vállalkozási szférában való munkavégzés, megfogalmazódtak a munkáltatókat és a munkavállalókat érintő örökérvényű kötelezettségek és követelmények, valamint részletesen ismertetésre kerültek a munkaszerződés formai és tartalmi követelményei. Minderre egy rövid áttekintést követően, interaktív formában került sor, azaz – ahogy azt előadónk is kihangsúlyozta – ez az előadás a résztvevőkről szólt. Kisebb csapatokat alkotva, játékos, de igen hasznos információkat tartalmazó rejtvényeket oldottak meg a jelenlévők, igen nagy sikerrel és beleéléssel.

A programot összegezve elmondható, hogy az előadás során mind az előadó, mind pedig a hallgatóság igen felszabadult volt, jó hangulatban, kellemesen telt az a másfél óra, ami alatt megoldásra kerültek a különböző feladatok. Mindezt bizonyítja, hogy az előadást követően kellemes, kötetlen beszélgetés alakult ki az előadó és a résztvevők között, és a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezetének tagjai a jövőben is visszavárják mind Juhász Ferencet, mind pedig a program akadálymentesítésében közreműködő jelnyelvi tolmácsot, Vörös Krisztinát – köszönjük szépen!

Bayer Sarolta
szentesi helyi ügyintéző

ÖSSZES KÉP ITT