A SINOSZ Nógrád Megyei Szervezete „Mutasd meg jelben!  – a tudomány jegyében” címmel tartott programot 2019. november 8-án, pénteken este Salgótarjánban a magyar jelnyelv napja alkalmából, melynek helyszínéül a tavaly átadott Pegazus Természettudományi Élményközpont szolgált.

Juhászné Kincses Helén, a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület igazgatóhelyettese régi ismerősként és egykori tagtársként köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy 2017 óta november 9-én tartják a magyar jelnyelv napját, és örömmel fogadta a programon résztvevőket. Az élményközpont fenntartása csakis úgy valósul meg, hogy több mint 30 iskola támogatja a működését. A diákok előszeretettel látogatják az intézményt, sőt tanórákat is szoktak ott tartani. Nemcsak a természettudományi tárgyakhoz (matematika, fizika, kémia, biológia, környezettudományok, földrajz) kerülnek ezáltal közelebb, de az interaktív és vizuális módon átadott tudással könnyebben meg is értik, befogadják a tanultakat, emellett a városba látogató gyerekek is találnak egy olyan helyet, ahol tanulva tudnak játszani.

A mini planetáriumban két videófilm levetítésére került sor, majd különösen nagy sikert aratott a virtuális valóságban, vagyis a 3D-s térben való kalandozás, de ugyanúgy ki lehetett próbálni a szimulátoros repülővezetést, autóvezetést, vagy vonatvezetést is.

Az interaktív játéktér nemcsak szellemi és műveltségi feladatokkal, de okoshomokozóval és áramfejlesztő kerékpárral tette még érdekesebbé a látogatást. Futófolyosó, biliárdfoci, vizes sarok, tükörszoba, szelektív szemétgyűjtő, 3D-s nyomtató, és megannyi érdekesség várja még a látogatókat, egy alkalommal nem is lehetett mindent kipróbálni.

A program jelnyelvi akadálymentesítéssel, a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Kapcsolódó linkek:

 

Márton Márk megyei titkár