2021. július 30-án tárlatvezetéssel egybekötött múzeumlátogatáson vettünk részt a SINOSZ Tolna Megyei Szervezetének tagjaival: a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállított tárgyait néztük meg az állandó kiállításokon.

Három tárlatot láttunk, melyekről érdemes megnézni a rövid képes ismertetőket a múzeum honlapján:

Az őskortól a honfoglalásig tartó időszakból megannyi fontos információt tudhattunk meg. Érdekes volt látni, hogy az évezredek során hogyan változott az eszközhasználat, a motívumok ábrázolása, a népviselet, valamint a pénzeszközök megjelenése.

Minden résztvevő számára a legnagyobb látnivaló és egyben legérdekesebb tárgy a mamutborjú kiállított csontváza volt, és az 1500-as évekből származó pénzérmelelet, melyet egy vakond túrt ki egy simontornyai ház udvarán.

A tárlatvezetés kommunikációs akadálymentesítését jelnyelvi tolmácsszolgálatunk munkatársai biztosították.
A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.