2019. november 13-án egy újabb szegedi gyöngyszem felkeresésére hívtuk tagjainkat: a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének idei utolsó városismereti sétáján a Fogadalmi templom olyan részére juthattunk fel, ami a látogatók elől el van zárva. Idegenvezetőnk, Hódi Nóra a Dóm karzatára invitált bennünket, melynek magaslatából tekinthettünk le a liturgikus térre, ebből a szemszögből láthattuk és hallhattuk a belső térről szóló ismereteket. Itt, a karzaton helyezkedik el Európa egyik legnagyobb orgonája több ezer kisebb-nagyobb sípjával, melyet most közvetlen közelről csodálhattunk meg.

Ezt követően, a 287 lépcsőfok leküzdésével a Fogadalmi templom nyugati, város felőli tornyába mentünk fel, ahonnan 46 méteres magasságból a város panorámáját tekinthették meg a vállalkozó kedvű résztvevőink. A lépcsőfokok megmászása közben elhaladtunk a torony 4 harangja mellett is. Odafent nagy széllel kellett megküzdenünk, de tagjaink lelkesen fényképezkedtek a kilátóban, hiszen innen a város távoli pontjaira is el lehet látni, jól felismerhető egy-egy nevezetes objektum.

A Dömötör-torony alsó része látogatható, ahol a keresztelőkápolna tekinthető meg Aba-Novák Vilmos freskóival. Idegenvezetőnk mesélt a torony történetéről, a freskók helyreállításáról, az azokon szereplő személyekről, ábrázolt jelenetekről. Nagy élmény volt látni, amit eddig csak kívülről csodálhattunk meg, hiszen a keresztelőkápolnát csak idegenvezetéssel lehet felkeresni.

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Idősügyi támogatási keretéből valósítottuk meg. Köszönettel tartozunk Hódi Nóra idegenvezetőnk munkájáért és Vörös Zsolt jelnyelvi tolmácsunknak a kommunikációs akadálymentesítésben való közreműködéséért.

Nagy Éva Mária