A SINOSZ Csornai Helyi Szervezete ez év május 30-án autóbuszos kirándulást szervezett a Jeli Arborétumba. 16 fő vett részt a jó időben, kellemes környezetben lezajlott túrán.

Megtekintettük a késői virágzású rhododendronokat, felmentünk a nemrégiben felavatott kilátóra, ahol elénk tárult a jeli „Varázskert” gyönyörű látványossága. Minden égtáj más-más növényzeti sajátosságot mutatott.

A természeti környezetben való időzés után Sárvárra látogattunk. A vár bejáratánál egy filmforgatásba csöppentünk, ami érdekes és különleges élmény volt. A Nádasdy-várat, az állandó és egy időszaki kiállítást is megtekintettük. Az új helyi szervezet első kirándulása maradandó élményt adott a résztvevőknek.

A nyár végén, 2015. augusztus 29-én a Csornai Helyi Szervezet tagságából 15 fő autóbusszal elutazott egy Fertő-tó környéki kirándulásra.

Fertő-tavi hajózás és a fertődi Eszterházy-kastély látogatása szerepelt a programunkban. A remek nyári időben hajóval Fertőrákos – Mörbisch útvonalon érintettük az ausztriai partszakaszt és megcsodáltuk a Fertő-tóról nyíló kilátást. Volt közöttünk olyan tagtársunk, aki félelemmel teli kíváncsisággal vágott neki a kalandnak, de nem volt probléma. Fertőrákoson rövid látogatást tettünk és megnéztük a település köztéri nevezetességeit.

Fertődön ebédeltünk, majd idegenvezetéssel megnéztük az Eszterházy-kastély nevezetességeit és a szépen felújított épületeket. Ezután Fertődön szabadprogram következett sétával és fagylaltozással A híres-neves cukrászdában pihentünk egy keveset és 16.15 órakor indultunk hazafelé.

Összességében elmondható, hogy a sok településről érkezett Tagság a két kiránduláson élményekkel gazdagodott, amelyek a Tagság közösséggé alakítását is jól szolgálták. A kirándulásokat a Csornai Önkormányzat „Civil alap” pályázatán nyert összegből tudtuk finanszírozni.

Némethné Endrődy Margit – helyi elnök, Csorna