Az OTP Bank Nyrt. nyílt napot tartott hallássérült érdeklődők számára Békéscsabán, a Csaba Centerben.

2015. július 16-án, csütörtökön 13 órától mehettek a bankba az érintettek, ahol az ügyintézők bemutatták, hogyan készültek fel a hallássérült ügyfelek fogadására. A nyílt napot az OTP Bank Nyrt. kezdeményezte, hogy felhívja a SINOSZ-tagok figyelmét a könnyebb ügyintézésre.

A fiókban elmondták, hogy nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt időben a hallássérült ügyfelek fogadására. Mobil mikrofonos segédeszköz van, amely megkönnyíti a hallókészülékkel rendelkező nagyothallók kommunikációját. Továbbá külön ügyfélszobát tudnak biztosítani annak, aki ezt kéri. Az egyik ügyintéző tanult a SINOSZ-nál jelnyelvet, így az ő segítségét is igénybe lehet venni.

Elmondta a fiókvezető, hogy természetesen a szerződéskötéshez és egyéb, bonyolultabb banki ügyletekhez továbbra is nélkülözhetetlen a jelnyelvi tolmács jelenléte. Egyszerűbb eseteknél, pl: ki- és befizetéskor a kolléganő jelnyelvi tudása kellőképpen segíti az akadálymentes ügyintézést.

Bízunk benne, hogy a jó példát egyre többen fogják követni!