A flashmobról készült videófelvétel 41:41 percnél indul:
Jó volt, hogy az ötlet megszületése után hamarosan találtam partnereket, barátokat, akik lelkesen, önzetlenül vetették bele magukat a dal feldolgozásába és a program támogatására anyagi forrásokat is mozgósítottak! Köszönöm Rácz Gergőnek, aki egy pár mondatban felvázolt ötletre azonnal lelkesen reagált és időt, fáradtságot nem kímélve csatlakozott a megálmodott villámcsődülethez. Töméntelen elfoglaltsága mellett időt szakított arra is, hogy a feldolgozott dalának néhány sorát jelnyelven is megtanulta, hogy velünk együtt jelelhesse a nyíregyházi Kossuth téren felállított nagy színpadon, noha – elmondása szerint – sosem találkozott még közvetlen közelről a jelnyelvvel és mégsem volt számára kérdés, hogy elvállalja a felkérést! Köszönöm Petneházy Attilának és Magdónak, akik – talán a sokéves ismeretségre tekintettel – azonnal igent mondtak, amikor felhívtam Őket és mindent elkövettek azért, hogy ez a program méltó helyet kaphasson a város rendezvényének nagy színpadán, sőt, Attila még arra is vállalkozott, hogy a dal refrénjét megtanulja jelnyelven és velünk “énekelje-jelelve” a színpadon, noha ezelőtt soha nem jelelt még! Köszönet jár Csontó Tündének és Hangóné Pogány Mariannak, akik anyagi támogatást segítettek szerezni, hogy a produkció létrejöhessen! Tünde fiával együtt lelkes tagja volt a dalt jelelők csapatának is a Kossuth téren! Öröm volt látni őket a többiek között, ahogy lelkesen próbálták követni a tempót, mosolyogva, táncolva! Hálás vagyok Bodogánné Orosz Dórának, aki – miután segített kiválasztani a számunkra megfelelő dalt – fáradságot nem kímélve készítette el velem a jelnyelvi videókat, amiket megosztott egy zárt csoportban a Facebookon, hogy mindenki, aki csatlakozni akart hozzánk, gyakorolhasson. Lelkesen invitálta jelnyelvet tanuló hallgatóit is, akik többen jöttek is a hívó szóra. Köszönöm Nyíregyháza egyik legnépszerűbb színművészének, Horváth Sebestyén Sándornak és színművésznőjének, Kuthy Patríciának, hogy olyan lelkesen csatlakoztak hozzánk és csodálatos szívük minden nyíltságával álltak mellénk a színpadra jelnyelven kísérni a dalt, noha eddig csak látták a jelnyelv használatát, mikor az általuk játszott darabokat tolmácsoltam mellettük a Móricz Zsigmond Színház színpadán az elmúlt években. Köszönöm dr. Kósa Ádámnak is hogy ott volt – a szó minden értelmében jelen volt – és a tömeg közepén állva, példát mutatva énekelt velünk és mindenekelőtt köszönöm a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet minden jelenlévő tagjának – siketeknek és nagyothallóknak – akik eljöttek, hogy együtt mutathassuk meg Nyíregyházának, hogy a dal a miénk is! A lelkes fiataloknak éppúgy, mint az idősebbeknek, azoknak, akik mindennap jelelve kommunikálnak és azoknak, akik csak a kedvünkért tettek rá kísérletet! A “Csak állj mellém” című dallal több száz embert sikerült néhány percre megállítanunk városunk főterén és nagyon jó érzés volt a produkció végén a sugárzó arcokra és csillogó szemekre nézni arról a színpadról! Demeter-Szabóildi, jelnyelvi tolmács A videót Fazekes György és Tóvizi Péter, SINOSZ-tagok készítették.Köszönöm!
Több mint 15 éve élem a mindennapjaimat hallássérültek között, a siket közösségben, és sokszor megtapasztalhattam ennek már a szép és az árnyoldalait is.
Legutóbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet 60. jubileuma után szervezett FLASHMOB kapcsán.
Az, hogy ez a program létrejöhetett, felért egy kisebb csodával – azt hiszem – és ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, aki részt vett benne, aki támogatta.
Köszönöm mindenkinek, aki első hívó szóra mellénk állt és vállvetve építettük fel azt a néhány perces produkciót, ami mindannyiunknak kedves emlék marad sokáig.
… és én köszönöm!