2016. május 11-én programzáró kerekasztal-beszélgetéssel zárult Hódmezővásárhelyen a 8 héten át tartó személyiségfejlesztő és önismereti tréning, amelyen a résztvevő szervezetek összegezték tapasztalataikat.

A SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetében megtartott képzésen felnőttképzési szerződés megkötése után vehettek részt tagjaink a Prima Quality az Emberekért Egyesület jóvoltából, Zalai Antal szakmai vezetésével. A képzés a FOF 2015/55 „Fogyatékos személyek helyi, és regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai támogatása” programjának keretében valósult meg.

A képzés célja a képzésben résztvevők személyiségtudatának, önbizalmának, én-hatékonyságának erősítése, továbbá az önismeret és önbizalom szerepének és jelentőségének tisztázása és hangsúlyozása. Az egyes foglalkozások tananyag-egységekre épültek, játékos, interaktív feladatokon keresztül.

A tréning végén tagjaink örömmel számoltak be, máris hogyan változtak, lettek nyitottabbak a képzés során, hogyan alkalmazzák a tanultakat. Mindez a visszajelzés oktatóink számára is kiemelten fontos, hiszen ősztől a most elsajátított tudás mélyítése mellett további ismeretekkel folytatjuk a most megkezdett munkát.

A tanfolyam végén Váradi Ágnes, a Prima Quality az Emberekért Egyesület alelnöke tanúsítványt adott át a résztvevőknek, amit egy családias ünneplés követett.

Köszönjük Mátrai Gabriella és Vörös Zsolt jelnyelvi tolmácsok közreműködését a tréning során!

További képek a tréningről a következő linkre kattintva láthatók: ÖNISMERETI TRÉNING