A horgászok idén ősszel kihasználhatták az indián nyár adta jó időt. A SINOSZ Békés Megyei Szervezete 2019. október 19-én horgászversenyt rendezett a Munkácsy-horgásztónál, ami Békéscsabától kissé messzebb található.

A verseny a szokásos időpontban, reggel 7 órakor kezdődött, és délután 5 óráig tartott. A nap kezdeti sikerekkel indult, mivel a verseny korai szakaszában többen eredményesek voltak a halfogásban. A legszerencsésebb Lovas József kisfia, Olivér volt, mivel ő fogta ki a legnagyobb halat. Ugyanakkor az édesapja sem maradt le, mivel szép számmal akadtak a horogra a halak. A délutáni órákban már kevesebb volt a kapás, de így is mindenkinek akadt valami a pecabot végére.

A halak lemérésére és az eredményhirdetésre 17 órakor került sor.

Az alábbiak szerint alakultak az eredmények:

  1. Lovas József
  2. Horváth János
  3. Papp Ferenc

Különdíjban részesült Lovas Olivér, aki a legnagyobb halat fogta ki, egyben ő volt a program legfiatalabb versenyzője. A nyertesek oklevelet és apró emléket vehettek át Széles Károly megyei elnöktől és Fekete István helyi elnöktől. A verseny lebonyolítását és az akadálymentes kommunikációt Kernné Fitor Margit (Gitta) biztosította, ezúton is köszönjük a munkáját.

Fekete István helyi elnök.