A hétvégén, 2015. augusztus 1-jén rendezte meg a SINOSZ Gyulai Helyi Szervezete tagjainak a paintballversenyt. Immár második évben kapott helyet ez a program a SINOSZ programtervében.

Az égieknek hála, jó idő volt ezen a napon, így aki biciklivel tervezte a kijutást, az is elindulhatott. A kis csapat két helyről érkezett, volt, aki Gyuláról és volt, aki Békéscsabáról. Délután 2 órára mindenki pontosan ott volt.

A tagok nagy lelkesedéssel öltöztek be a Paintball Alföldön által biztosított terepruhákba, majd következett az eligazítás. A fegyverhasználatnak szigorú szabályai vannak, amit mindenki megértett és ügyesen betartott.

Két csapat alakult, ami után megkezdődhetett az első csata. A játék neve zászlószerzés volt. Aki a másik csapat zászlaját a saját bázisukig el tudta vinni, az nyert.

A második szabad játék volt, ami annyit jelent, hogy mindenki, mindenki ellen. Ezt is nagyon élvezték, és ez a forduló addig tartott, amíg el nem fogytak a tárból a lőszerek.

A legvégén egymás sérüléseit vizsgálva és nagyokat nevetve, együtt indultak egy sétára a pósteleki erdőbe.