Pécsi hallássérült büszkeségünk Iola Pamela asztaliteniszező, aki ragyogó eredményeket ért el.
A 2019 áprilisában hallássérült versenyzők számára Bulgáriában megrendezett asztalitenisz Európa-bajnokságról öt éremmel tért haza a Pécsi Tüke SE versenyzője. A 15 éves tehetséget a Városházán fogadta Sztojkovics Éva, a Népjóléti és Sportbizottság elnöke, aki úgy fogalmazott:
„a sportoló kiváló példakép lehet a többiek számára.”
Az Eb-n a magyar válogatottban Iola Pamela egyesben, párosban és vegyes párosban is asztalhoz állt.
Az U15-ös korosztályban, párosban a román Vladdal első helyen végzett, egyéniben pedig harmadik lett. Az U18-asoknál vegyes párosban az osztrák Kraemerrel, továbbá párosban a lengyel Kniazzal is bronzérmet szerzett, egyéniben ötödik lett, csapatversenyben újabb harmadik helynek örülhetett.
– Korábban úsztam, aztán kipróbáltam az asztaliteniszt, amit nagyon megszerettem – mesélte jelnyelvi tolmács segítségével a mosolygós Iola Pamela, akinek nevelőedzője a pécsi Szuhanyik József. – Az Európa-bajnokság nagyon jól sikerült számomra, s bízom benne, hogy a jövőben is jönnek majd a szép eredmények: a világbajnokságon és a hallássérültek olimpiáján is szeretnék majd érmet szerezni.
Szuhanyik József hozzátette, tanítványának nagyon jó a labdaérzéke. A kosárlabdával és a focilabdával is remekül bánik, de természetesen nagyon örül neki, hogy a legkisebb labda mellett tette le a voksát.
Büszkék vagyunk Rá!
Koltai Krisztina
A cikk forrása: bama.hu (Nagyon jól bánik az apró labdával)
Kapcsolódó hírek:
- MHSSZ: Bronzérmes a női csapatunk!
- A FODISZ oldalán 2019 februárjában megjelent interjú Pamelával