Budapesti barangolások programsorozatunk 2019. május 23-án folytatódott a SzÉP keretén belül. A SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének tagjaival ezúttal két helyre is ellátogattunk.
Első állomásunk a Postamúzeum volt, ahol a Magyar Királyi Posta történetével, újításaival, használati eszközeivel ismerkedtünk meg. Felsorolni is nehéz, mennyi érdekességet láttunk, sokat ki is próbálhattunk, vagy működésüket szemléltette idegenvezetőnk, Zombor Janka múzeumpedagógus. Láttunk távírót, csőpostát, telefonközpontot, postakocsit, mellbeszélőt, telexet, villámok által megtépázott villámhárító rézgömböt és korhűen berendezett postahivatalt is.
Érdemes felkeresni a SINOSZ Központ szomszédságában, a Benczúr Házban található kiállítást:
POSTAMÚZEUM
A Benczúr Ház Étteremben elfogyasztott ebédünk után a következő állomásunk a Fiumei úti sírkert volt, a magyar történelem kiemelkedő jelentőségű emlékhelye. Megtekintettük a modern magyar nemzet megteremtői, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos mauzóleumait, az államférfiak politikai pályája mellett emberi küzdelmeikkel is megismerkedtünk Chapó Ibolya művészettörténész vezetésével. Híres íróink, mint például Jókai Mór, Ady Endre, Arany János, Vörösmarty Mihály, vagy színésznőink, Blaha Lujza és Jászai Mari, továbbá rendszerváltás utáni államfőink, Mádl Ferenc és Antall József síremlékeit is felkerestük, számos érdekes történetet hallhattunk róluk is.
A Nemzeti Örökség Intézetének köszönhetően számos tematikus séta várja az érdeklődőket, melyről a Fiumei úti sírkert honlapján lehet tájékozódni:
SÍRKERTI SÉTÁK
Köszönjük idegenvezetőinknek, Zombor Jankának és Chapó Ibolyának a munkájukat, továbbá köszönettel tartozunk Simon Eszter jelnyelvi tolmács kommunikációs akadálymentesítésben való közreműködéséért.
AZ ÖSSZES KÉP IDE KATTINTVA LÁTHATÓ
Nagy Éva Mária