A SINOSZ Fejér megyében működő szervezeteiben – a Székesfehérvári és a Dunaújvárosi Helyi Szervezetben – június 8-án és 18-án egy személybiztonsági alkalmazásról tartott előadást Nagy Gergő, a SoleCall ügyvezető igaztatója.
Maga az ügyvezető jelnyelven mutatkozott be, ezzel azonnal megnyerte a hallgatóság tetszését.
Ismertette a hallássérültek részére jelenleg hívható segélyhívó telefonszámot és az azzal kapcsolatos általános működési folyamatot – a számra küldött segélykérő üzenetek a rendőrséghez futnak be, melyet továbbítanak a megfelelő szerveknek. Ez a segélykérés akkor lép érvénybe, ha SMS-ben visszaigazolást küldenek a segélykérőnek.
Ám különböző vészhelyzetben, pánikhelyzetben, amikor nem tudunk higgadtan reagálni, vagy amikor nem ismerjük a pontos helyzetünket, hallássérültként az SMS üzenet megírásával rengeteg értékes percet veszítünk el azzal, hogy minden adatot hiánytalanul bepötyögjünk. Ezért a SoleCall olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely vészhelyzetkor azonnal jelez mobiltelefonon keresztül.
Két aktiválási módot ismertetett:
- Kézi vezérlésű SoleCall alkalmazás, melyet okostelefonra lehet letölteni. Vészhelyzet esetén – zárolt képernyőn keresztül is – feleletválasztásos gyorsbillentyű piktogramokkal, néhány érintéssel, pár másodperc alatt segélykérő üzenet küldhetünk. Így a segélykérés ideje lényegesen lerövidül, az üzenet minden információt tartalmaz.
- Gesztusvezérlés – váratlan helyzetekre, amikor nincs idő, vagy nincs lehetőségünk elővenni a telefont: kézi beavatkozás nélkül, lábdobbantással is aktiválható a SoleCall alkalmazás, akkor is, ha a telefon a zsebben vagy a táskában van.
Az előadáson a tagok kipróbálhatták az alkalmazás használatát; valamint a fejlesztés további finomhangolásához nyereményjáték keretében az alkalmazás tesztelésre is regisztrálhattak a tagok, és tölthették le azt.
Mivel a SoleCall alkalmazás jelenleg fejlesztési stádiumban van, a szolgáltatás 2018 őszétől lesz elérhető.
Troppert Zita megyei titkár