2022. november 24-én bowlingban mérték össze ügyességüket tagjaink Szegeden. Két csapat játszott – valóban igaz volt a mondás, miszerint a részvétel a fontos, nem a győzelem. A jó teljesítményért és a közös játék élvezetéért gurítottak a résztvevők – ifjak és örökifjak, akik igazi sportos lendülettel mozogtak ezen a délutánon is.

Az eredmények nem egyforma esélyek alapján születtek, az egyik csapatban a kezdéstől már többen játszottak, így ritkábban került sor egy-egy játékosra; volt, aki később érkezett, félidőben kapcsolódott be a játékba, de vitathatatlan, hogy vannak nagy tehetségeink, akik mindenképpen az élmezőnyben gurítanak.

Az eredmények csapatonként névsor szerint:

I. csapat:
Bíró Ferencné 61
Csikósné Bobvos Dóra 43
Kele Péterné 35
Kiss Istvánné 31
Nagy Katalin 21
Őrhalmi Zoltánné 23
Pocsai Istvánné 36

II. csapat:
Balogh István 78
Balogh Valéria 119
Bíró Ferenc 168
Godó-Porteleki Tímea 29
Molnár László 72
Nagyné Fehér Gizella 54
Pocsai István 170

Örülünk, hogy ma is ilyen sokan eljöttetek, jól átmozgattátok, jó éreztétek magatokat.

Programunkat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Fogyatékosügyi támogatási keretéből valósítottuk meg.

AZ ÖSSZES GURÍTÁSOS KÉP IDE KATTINTVA LÁTHATÓ