2017. szeptember 17-én, vasárnap, a kora reggeli órákban indult útnak a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezete elől a közel 50 fős társaság, melynek tagjai között a szentesi szervezet tagjai, családtagjaik és barátaik is jelen voltak. A kirándulóbusz célirányosan Szilvásvárad felé vette az irányt.

A résztvevők a buszról leszállva rögvest átültek a kisvasútra, ami egészen a Fátyol-vízesésig vitte őket, mely a Szalajka-völgy legszebb és egyben leglátványosabb természeti képződménye. Ezt követően a csapat gyalog tért vissza az autóbuszhoz, így egy hosszabb séta közben megcsodálhatták a Fátyol-vízesés és Szilvásvárad központi parkja között elhelyezkedő erdei útvonalat, melynek kiemelt és egyben legemlékezetesebb pontja a Pisztrángos tavak, ahol a frissen sült hal kedvelői igazi ínyencfalatokat is kóstolhattak.

Szilvásvárad után a következő állomás Bélapátfalva volt. A kirándulók megtekinthették az Apátsági templomot, ahol videóvetítésre is sor került, melynek keretében nem csak magával a templommal, de annak történelmi múltjával is megismerkedhettek az arra fogékonyak. A nap befejezéseként az egri Szépasszony-völgy pincesorát látogatta meg a kis csapat. Itt pedig mi más is lehetett volna a program, mint borkóstolás? A kellemes beszélgetés közben elfogyasztott borok sokaknak olyannyira elnyerték a tetszését, hogy haza is vittek belőle. Ezek után nem is kérdéses, hogy a hazaút is nagyon jó hangulatban telt, pedig a zsúfolt programok kellőképpen elfárasztottak mindenkit.

Összességében elmondható, hogy egy kellemes és nagyon vidám napot tudhatnak maguk mögött a résztvevők, annak ellenére, hogy mindvégig esős, borongós időjárás kísérte az útjukat.

Összefoglalónkban ismét szeretnénk köszönetet mondani Gyergyainé Adamik Rózának, aki a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezetének tagjaként időt és energiát nem sajnálva mindent megtett azért, hogy ez a nap megvalósulhasson, valamint Lantos Imrének, aki régi barátja a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezete tagjainak és már többször volt jelen utaskísérőként. Nélkülük nem valósulhatott volna meg ez a csodás nap. Zárásképp pedig megemlíteném, hogy a résztvevők egy emberként kérték lelkes szervezőinket, hogy ne hagyjanak fel jó szokásukkal és mihamarább örvendeztessék meg őket egy újabb kirándulással.

ÖSSZES KÉP ITT

Bayer Sarolta

szentesi helyi ügyintéző