A T.É.M.A. pályázat keretén belül Miskolcon 2016. augusztus 26-án, pénteken került sor az interaktív közösségépítő tréningre, melyet Bence Boglárka és Kovács Győző, a Psziché-Tréning Bt. munkatársai tartottak.
Az érdeklődő tagok nemcsak Miskolc és környékéről, hanem Sátoraljaújhelyről és Ózdról is eljöttek.
Vendégeink játékosan mutatták be, hányféle módon lehet problémát megoldani. Volt színjátszás, őszinte beszélgetés. A résztvevők megismerhették egymást és önmagukat is, valamint megtudhatták azt is, hogy a konfliktuskezelési módok közül ki melyik csoportba tartozik vagy szeretne tartozni.
A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, de a képek magukért beszélnek.
Köszönöm Boginak, Győzőnek és minden tagnak, aki eljött erre a rendezvényre; valamint Trescsikné Hadnagy Zsuzsának az akadálymentesítést.