2015. október 29-re a Mozgással a közösségért TÉMA keretében táncházat szerveztünk Pécsett.

Kihasználtuk azt a tényt, hogy szervezetünkben (talán egyedülállóként a SINOSZ-nál) 13 éve működik táncegyüttes, és nem mellékesen szem előtt tartottuk a mozgás egészség- és közösségfejlesztő hatását.

A 7 főből álló Pécsi Siketek Tánccsoportja Freund Zoltánné (Margó) vezetésével próbált tanítani bennünket az első lépésekre. A háttérben ülő férfiak és azok, akik nem akartak bekapcsolódni a tánctanulás folyamatába, huncut mosollyal követték botladozásainkat.

A country lépések után felbátorodva már a szalontáncok és a latin-amerikai táncok lépéseinek elsajátítása következett. A koncentráció egy idő után önfeledt szórakozásba csapott át, amikor már mindenki váltogatva a táncpartnerét, kötetlenül öröm-táncolt. Teasüteménnyel pótoltuk a ledolgozott „felesleget” és ásványvízzel locsoltuk azt.

Aki itt volt ezen a napon, jól érezhette magát és a szórakozás mellett kicsit megmozgathatta fáradt csontjait is.

Ha tetszett, bármikor ismételhető!