Többéves szervezőmunka eredményeképpen a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaközben a SINOSZ-tagok száma 39 főre emelkedett, akik eddig a Győri Helyi Szervezethez tartoztak. Már 3 éve működik  Csornán egy klubhelyiség, amelyben rendszeresen találkoznak és rendezvényeket tartanak a rábaközi hallássérültek, akik úgy gondolták, hogy elérkezett az idő egy önálló helyi szervezet alakításához.

Az Országos Küldöttközgyűlés a Csornai Helyi Szervezet alakításához döntésével hozzájárult. 33 fő nyilatkozott arról, hogy a jövőben a SINOSZ Csornai Helyi Szervezetében kíván tag lenni.

A fenti előzmények után 2015. június 13-án a SINOSZ Csornai Helyi Szervezetének tagsága választó taggyűlést tartott Csornán, a SINOSZ klubhelyiségében (Csorna, Soproni út 65.), amelyen megjelent 25 fő választásra jogosult hallássérült.

A taggyűlés megválasztotta helyi elnöknek Némethné Endrődy Margitot, elnökségi tagnak  Horváth Imrénét és Kránitz Imrét. Megyei küldöttnek választotta a taggyűlés Horváth Imrénét és Tóth Mihály Pált.

Horváth Ferenc megyei elnök – a választás megfigyelője – gratulált az új tisztségviselőknek és sok sikert kívánt a munkájukhoz.

A választás után ünnepi ebéd következett, amelyet helyi vállalkozások szponzoráltak.

Magyar Balázs, megyei titkár