A SINOSZ Budapesti Nagyothallók Szervezete 2021. augusztus 3-i programjának helyszíne a Csodák Palotája volt.

16:00-kor találkoztunk a tagokkal a Csodák Palotája bejárata előtt, majd jegyvásárlás után készítettünk egy csoportképet. Elmagyaráztam, hogy hol és miket tudnak megnézni és kipróbálni. Az épület 2 szintjén több mint 250 interaktív játékot lehet kipróbálni a tudományok világából! A bejárat előtt egy holdjáró is található, amibe bele lehetett ülni – ez pontos mása a magyar tervező által készített holdjáró járműnek.

A földszinten az első állomásunk az Űrállomás volt, amely a Naprendszer fizikáját és az űrkutatás eredményeit mutatja be. A tagoknak nagyon tetszett, mert a kapott karszalagot regisztrálva mehettek egyéb ügyességi játékokat kipróbálni. Volt egyensúlyozás, ügyességi feladatok, csapkodófal, logikai és memóriajátékok. A második állomásnál pedig a Mágneses mező kiállítást tekintettük meg. Itt mindenféle mágnesekkel lehetett játszani, voltak csavarok, különböző formájú, alakzatú színes mágnesek, melyekből különleges dolgokat lehetett építeni. A vonzások és taszítások világában könnyen megértettük a mágnesek csodás működését.

Harmadik állomásként a Tudósok csarnoka következett, ahol volt lehetőség kipróbálni a fakírágyat; levegő fújásával kosárlabdázni; fura kerekű autót lehetett tekerni, amelynek különböző formájúak voltak a kerekei; biciklikereket lehetett megpörgetni, kipróbálni, hogy milyen erősen tekersz: a teljesítménytől függően kapcsolódtak fel a különböző villanykörték. Híres tudósok szobrával is lehetett fotózkodni ebben a teremben.

A negyedik állomás a Természet műhelye volt, ott meg lehetett tekinteni a homoksivatag modelljét: egy levegőt fújó csövet kellett mozgatni, és megváltozott a sivatagi homokbucka alakja. A taposó labirintusnál fel kellett állni rá és egyensúlyozva kellett eljuttatni a labdát a célba. A tükörlabirintusból ki kellett szabadulni, ami nem volt egyszerű, mert mindenhol magadat láttad.

18:00-kor pedig hivatalosak voltunk az Öveges teremben egy látványos Science Show-ra.

Felmentünk az emeletre a tagokkal, már nagyon izgatottan vártuk az előadást az Öveges teremben, melynek témája A fagy birodalma volt. Félórás, izgalmas kísérleti bemutató keretében ismerkedhettünk meg a fagy birodalmával. Látványos jelenségeken keresztül tapasztalhattuk meg, milyen extrém hőmérsékletek uralkodnak a világunkban. Láthattuk, miként is viselkednek az élő szervezetek ilyen körülmények között, és hogyan hatnak egymásra egyes anyagok. Például az extrém hideg folyékony nitrogén hatására a lufi elvesztette a rugalmasságát, azaz amint ráöntötték a nitrogént és kivették a tálból, azután ráléptek, összetört a lufi.

Az emeleten még volt lehetőség ki próbálni a biliárdfocit, a csocsóasztalokat és az interaktív asztalokat. Továbbá megtekinthettük a Születés világát: a fogantatás és a születés csodáját; beléphettünk a vizuális Illúziók világába, és Newton almáskertjében a mechanikai és az optika világában kalandozhattunk.

19 órakor kénytelenek voltunk elhagyni a játékos csodák világát, elköszöntünk a tagoktól. Örülünk, hogy sokan eljöttek és részt vettek a SINOSZ SzÉP keretében megvalósított programunkon.
Külön köszönjük szépen Radányi-Kiss Katinak a jelnyelvi tolmácsolást.