Sok érdeklődő tag jelent meg a szombat délutáni csoportos foglalkozáson a SINOSZ-klubban, Békéscsabán. Volt, aki már az első alkalmon is részt vett, de többségben voltak az újak.

Egy rövid bemutatkozás után ismét jöttek az érdekes játékok, feladatok. Sok-sok képet tett ki Hajnalka a kör közepére. Adott volt az idő, hogy meddig kell kiválasztani egyet és miért. Amikor letelt a gondolkodásra szánt idő, csak akkor lehetett elvenni a kiválasztott képet. Gyorsnak kellett lenni, hiszen előfordult, hogy ugyanazt a képet választották ketten. Ilyenkor ahhoz került, aki hamarabb elvette azt. A hoppon maradt játékos kénytelen volt új képet választani. A képekről mindenki elmondta, miért választotta, és Hajnalka is kérdezett egyet-kettőt. Ez sok időt vett igénybe és a tagok el is fáradtak kicsit.

Rövid szünet után mindenki visszatért. A célokról és akadályokról beszélgettek, amihez egy újabb, szemléletes játék kapcsolódott. Egy valaki megfogott egy kis labdát. A jelentkezőnek ki kellett választania két akadályt és rajtuk keresztül elérni a kis labdát, azaz a célját. Már az is sok információt hordozott, hogy ki kit választott akadálynak. Egy könnyebben leküzdhető akadállyal nézett szembe vagy egy nehézzel? Esetleg is-is? A küzdelem a célért (labda) szimbolizálta, hogy az életben is mennyire küzdenek a céljaikért, mikor adják fel, milyen módszereket használnak. Mivel sokan voltak a programon, így ez is eltartott egy ideig, de érdeklődve figyelték egymás küzdelmeit és a cél elérését.

A mókázás nem maradhatott el, hogy igazi jó hangulatban térjen vissza mindenki a hétköznapok menetébe. A csoportos „kő-papír-olló” játék miatt ismét zengtek a folyósok a kacagástól.

Várunk mindenkit, akinek felkeltette kíváncsiságát ez a sok érdekesség, és csatlakozna a vidám kis csapathoz!

A következő alkalom április 7-én, szombaton lesz, aminek a részleteit IDE kattintva megtalálod.

Bognár Gyöngyi megyei titkár