A nyári szünet után, 2018. 09. 22-én, a SINOSZ Békéscsabai Helyi Szervezetében ismét folytatódott az “Utazzunk együtt!” című programsorozat, melyet továbbra is Mahler Hajnalka tart. A csoport tagjai visszajárnak, nagy szeretettel várták is a folytatást.
A program első része beszélgetős volt, mindenki megoszthatta a nyári élményeit, érzéseit a csoport tagjaival.
Rövid szünetet követően jött egy játék, meseírás, amely egy kitalált mesére épült. Mindenki mondhatott 1-1 mondatot, szárnyalhatott a fantázia. Miután sikeresen megírta a csoport a mesét, azután eljátszották azt.
Zárásként pedig mindenki elmondhatta, hogy milyen volt az adott szerepben játszani, hogyan érezte magát, esetleg rájött-e valamire magával kapcsolatban.
Következő alkalommal folytatni fogjuk a programsorozatot, ahova továbbra is mindenkit – új résztvevőket is – szeretettel várunk! 🙂
Szabó Alexandra elnökségi tag