A SINOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete 2021. július 14-én, 20 fős létszámú csoporttal Győr belvárosában városismereti sétát tett Csobayné Pintér Évával, a Gyere Győrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjével, Dr. Neubergerné Repka Margit jelnyelvi tolmács és Hajdu Eszter jelnyelvitolmács-hallgató közreműködésével. Érkeztek tagjaink Tatabányáról, Sopronból, Mosonmagyaróvárról és Győrből is.

Az eredetileg Győr 7 csodája címmel tervezett városnéző programot az idegenvezető javaslatára – a kissé esős időjárásra és a speciális igényű csoportra tekintettel – megváltoztattuk. Először megtekintettük a Loyolai Szent Ignác bencés templomot Győr főterén, a Széchenyi téren. A tér déli oldalán terül el a barokk stílusú, kéttornyú templom, mely az olaszos kora barokk építészet egyik legszebb példája. Gazdag berendezése, sok mellékkápolnája és oltára van. A bencések épületegyüttese is a téren működik: Bencés Gimnázium és Fiúkollégium, valamint Széchenyi Patikamúzeum.
A római katolikus templom megtekintése után sétáltunk a történelmi Győr központi terén, a város szívében, a Széchenyi téren, ahol régen a népgyűlések, hivatalos eljárások, perek, kivégzések, boszorkányégetések, piacok zajlottak. Sok zárt sarokerkély található a téren. Számos színes műemlék található itt: 1. Czuczor Gergely és Jedlik Ányos szoborpáros: 2 bencés tudós, a bencés gimnázium egykori kiváló tanárainak emlékműve – az egyik irodalmár, a másik a dinamó feltalálója volt. Ők unokatestvérek és jóbarátok voltak. 2. Mária-oszlop Győr ikonikus jelképe, melyet Buda felszabadulására, 1686-ban állítottak. 3. Rómer Flóris vörös márvány mellszobra. Ő a magyar régészettudomány egyik megalapítója; a téren található Xántus János Múzeumot ő hozta létre, az első vidéki múzeumként. 4. Vastuskós ház, a korábbi cégér Győr szimbóluma lett, a Bécsben található hasonló mintájára. 5. Régi Városháza – ma levéltárként működik. 6. Lloyd-palota, mely régen vendégfogadó, kávéház, majd mozi volt. 7. Apátúr-ház, ma Xántus János Múzeum, mely felújítás alatt áll. 8. Esterházy-palota, mely Győr egyik legszebb épülete.
A sétát követően közösen tekintettük meg a “Nagy-Győr Jelességei – Karrierek a 750 éves városban” című tárlatot, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum időszaki kiállítását az Esterházy-palotában. Gazdag élményekkel “megrakodva”, szabadprogramként a Püspökvár szomszédságában lévő Kávébajusz – Specialty Kávéházban, majd a sétálóutcában található egyik fagyizó teraszán kipihentük fáradalmainkat. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Csobay Dániel fotográfusnak és tagunknak köszönet a csodás fotókért, anyukájának az odaadó idegenvezetésért, melyet kedvezményesen biztosított részünkre. A program SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

További fotók Orbán Evelin megyei ügyintézőtől és néhány tagtárstól az alábbi linkre kattintva elérhetők: KÉPGALÉRIA

SINOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete