A SINOSZ Mosonmagyaróvári Helyi Szervezete szervezésében 2021. szeptember 24-én, pénteken délután Mosonmagyaróvár belvárosában gyalogos városismereti sétát tettünk.

Tóth László idegenvezetővel a mosonmagyaróvári vár Pozsonyi úti bejárata előtt találkoztunk, és 14 fővel megismerkedtünk az idén felújított vár belső udvarában a vár történetével, a város történelmével, kulturális életével, kereskedelmével és gazdaságával. Az 1800-as években 150 ház állt Mosonmagyaróváron, ezért a vár házszáma 140-es volt, utcanevek nem léteztek. A házszámot a kapu fölött láthatjuk. A vár címere hatágú csillag volt, mely ma is megtekinthető a belső udvarban.

Majd a várárok körül a Malomági Lajtához sétáltunk a Fekete István és Vuk szoboregyütteshez. Onnan továbbsétáltunk a Magyar utca legelejére. Habsburg Frigyes főherceg szobra előtt a Magyar utcával és a főherceggel kapcsolatos történelmi ismereteket kaptunk. Régen a lakosság megoszlása miatt két főutcája volt Mosonmagyaróvárnak: német (ma Fő utca) és magyar (ma Magyar utca). Kívülről megmutatta a Habsburg-kastélyt és Nepomuki János szobrát is a Deák téren, a körforgalom előtt. Szent László szobrát is láthattuk a séta alatt.

Különös, fakultatív programként lementünk a Szent Gotthárd plébániatemplomnál lévő Habsburg-kriptába is, ahol megtekintettük Habsburg Frigyes főherceg és felesége, Isabella főhercegné márvány talapzaton álló, kettős falú fémkoporsóit. Záró programként bemehettünk a templomba is, csodálatos barokk stílusú mennyezeteket, kápolnákat, oltárakat, zongorát, nyitott gyóntatót, üvegablakokat és szobrokat láthattunk. Ezeket szerencsénk volt megnézni, mert nem mindig van nyitva, és a kriptába csak bejelentkezéssel lehetett bemenni. A Hansági Múzeumhoz tartozik a kripta.

A Régi és Új Városháza épületének bemutatását későbbre halasztottuk időhiány miatt. Majd a következő sétán folytatjuk azokkal a látnivalókkal, amelyekkel mélyebben szeretnénk ismerkedni. Végül visszamentünk gyalog a vár külső területén lévő parkolóhoz, ott búcsúztunk el egymástól.

Dr. Neubergerné Repka Margit jelnyelvi tolmácsnak köszönjük az akadálymentesítést, Tóth László idegenvezetőnek a lelkiismeretes és érdekes idegenvezetést.

A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

Orbán Evelin megyei ügyintéző