2018. április 28-án a SINOSZ Veszprém megyei tagjai látogatást tettek Zircen.

A Bakonyi Természettudományi Múzeumban szerzett élményekről Annamária számolt be, aki nagyon várta a kirándulást, hiszen nemrég kezdte tanulni a jelnyelvet, és nemigen van alkalma gyakorolni a tanfolyami foglalkozásokon kívül.

“Korán ébredtem, még egyszer átnéztem, hogy mindent beraktam-e a hátizsákba, ha esetleg kedvem szottyan egy melange-ra vagy épp a monostor boltjában kívánnék venni valamit. Megérkezvén a veszprémi autóbusz-pályaudvarra, felkerestem a csoportot. Beállt a busz, felszálltunk.

Az időjárás elég kevert volt, de az időszakhoz képest szélsőségektől mentes. Olaszfaluban csatlakozott hozzánk Móni, a SINOSZ Veszprém Megyei Szervezetének elnöke. Örömmel fogadtuk.

Zircre megérkezve a régi autóbusz-pályaudvaron szálltunk le. A monostor udvarán lőttem pár csoportképet, külön ezért vittem magammal a fényképezőmet, amivel  már 2006 decembere óta dolgozunk-szórakozunk együtt: én élményfotós vagyok.

A csoport tagjai közösen megegyeztek a nap szerkezetéről, majd egy népművészeti boltba látogattunk el.

A Bakonyi Természettudományi Múzeumban dokumentátor voltam, elábrándoztam azon, amit olvastam-láttam. Végig a kiállításon, amely szívem kedves hegyének, a Bakonynak az élővilágát mutatja be, annak történetével kezdve. Láthattunk medve- és mamutcsontvázat, egy különleges táblán elolvashattuk a ló mai alakja kialakulásának történetét. Megtanulhattam, melyik évszakban milyen gombákkal lehet a leginkább találkozni, az év melyik szakában hogyan néz ki a bőgő szarvasbika, a makkoló vaddisznópár, a vadmacska, a borz, a róka és a mókus; mit eszik, hol lakik, hogyan él az erdők állatvilága – közéjük értve a vízi jószágokat is, mert a Bakonynak vannak szép vizei is. A denevérek életét bemutató alagútnak különös hangulata volt. Volt még egy fotókiállítás is, ahol Hencz Péter madarakról készült “hát ez nem sámli!” fényképeit csodálhattuk meg.

A múzeumból kijőve a monostor emléktárgyboltjába ugrottunk be, ahol megint csak – mintha múzeumban járnék – elnézelődtem. Ebédidő volt, zsebből-tarisznyából beburkoltuk, amit hoztunk, s aki a csoport egyik-másik tagjának hozott valamit, most adta oda. Ebéd után persze kávé kell és fagyi, a közeli cukrászda forgalmán segítettünk, s mivel jó idő volt, kiültünk a kerthelyiségébe.”

Az Arborétumban tapasztaltakról Fatime számolt be, aki jelenleg a veszprémi SINOSZ A1/1 szintű jelnyelvi tanfolyamára jár Schmidt Mónihoz. Szeretné minél jobban és gyorsabban elsajátítani a jelnyelvet, lenyűgözi ennek a nyelvnek a személyessége, közvetlensége, s a siket kultúra egyaránt.

“A SINOSZ csapatával a Természettudományi Múzeum meglátogatása után a Monostor Cukrászdába tértünk be. Egy frissítő kávéra és egy finom süteményre volt szükségünk, amik energiát adtak nekünk a turistáskodáshoz, és a ránk váró nagy sétához. Végül a felüdülés után célba vettük a híres Zirci Arborétumot. A cisztercita apátság hajdani angolkertjéből kialakított botanikus kert az ország legmagasabban fekvő arborétuma, ahol egy kellemes másfél-két órát töltöttünk, s megcsodáltuk Zirc növényvilágát. Izgatottan vártuk a látványt, alig vártuk, hogy a virágzó tavaszi fák árnyékában feltöltődhessünk. „Nagyon régen jártam már ott”- gondoltam magamban- „talán még általános iskolában, és előtte még párszor a családommal. Megváltozott azóta az arborétum?”. Amire emlékeztem, hogy óriási, és hogy isteni virágillatot érezhetünk majd. Az emlékeimben szerencsére nem kellett csalódnom, sőt, gyönyörűen gondozott park, színes látvány tárult a szemünk elé. Az immár összekovácsolódott csapattal nagy beszélgetésbe elegyedtünk, a friss ismeretségek is kezdtek elmélyülni, s a jelnyelvet is gyakorolhattuk. Az időjárás pedig kitűnő volt! A kiránduláson legtöbben végig a kijelölt útvonalon haladtunk, páran viszont az izgalmasabb, kacskaringósabb irányt választották. Imádtam a jelnyelv azon tulajdonságát, hogy úgy is tudtunk beszélgetni, hogy két párhuzamos ösvényről jeleltünk egymásnak, s a találkozóhelyet is meg tudtuk beszélni. Az ösvényeken különlegesebbnél különlegesebb fákat, színes virágokat láthattunk, az illatok pedig elvarázsoltak minket. A másik ösvényen bandukoló csapattagokkal a halastóhoz beszéltük meg a „légy ott”-ot, ahol rácsodálkoztunk a tóban úszkáló aranyhalakra is. Megörültünk egymásnak, újra beszélgetésbe elegyedtünk, és természetesen megörökítettük a pillanatot. Úgy gondolom, hogy tavasszal érdemes ellátogatni ide, hiszen ilyenkor igazán szép a parkon keresztülfutó Cuha-patak két oldalán látható, védett lágyszárú fajokból álló virágszőnyeg, valamint a kicsi hidak is mesebeli jelleget kölcsönöznek a tájnak. Sok fénykép készült, csupa mosolygó SINOSZ-ossal!

A fárasztó, ám élményekben gazdag nap után csapatosan visszaballagtunk a buszmegállóba, ahol egy kis várakozás után újra buszra szálltunk, s már az járt a fejünkben, hogy otthon hogy is meséljük el a velünk történt eseményeket.

Teljes szívemből remélem, hogy lesznek még ilyen csapatépítő kirándulások, ahol a jelnyelvi órákon kívül tovább fejlődhetek a nyelv elsajátításában, és ilyen kedves embereket ismerhetek meg!

Kurek Annamária és  Fekete Fatime