Vidám húsvéti készülődés volt a Székesfehérvári Helyi Szervezetben

2018. március 23-án több programból álló húsvéti készülődést szerveztünk a Székesfehérvári Helyi Szervezetben.

A gyerekeket kreatív sarok várta – “nyuszis” kézműveskedéssel hangolódtak a húsvéti ünnepekre. A gyerekek szívesen vettek részt a húsvéti előkészületekben – az ünnephez kapcsolódó húsvéti kosárkát készítettek papírból, dekorgumiból, lelkesen vágtak, ragasztottak és közösen festettek színesebbnél színesebb tojásokat.

Természetesen nem maradhatott ki a klub konyhájában való sürgés-forgás sem, a nálunk közkedvelt program, a KÖZÖS KALÁCSSÜTÉS, valamint a zsíros kenyér készítése az éhezőknek.

Külön köszönetet mondunk Pozsárné Marosi Erikának, aki önkéntesen vállalta a kalácskészítést, ismerve annak minden csínját-bínját: a kézi dagasztástól kezdve a sütésig. Jókora adag kalácsot sütöttek, így mindenkinek jutott egy-egy szelet, amit jóízűen fogyasztottunk el.

A kézműveskedés után a gyerekek nagyon örültek a csokitojásnak, amit a nyuszi hozott nekik.

Köszönöm minden résztvevőnek, sikerült élménydússá tenni eme napot!

Troppert Zita megyei titkár

2018-04-11T05:58:41+00:00