2024.04.29. 15:09
Bibliai háttérrel ismertük meg a mindennapok és az ünnepnapok ételeit, a fellelhető alapanyagokat. Mindannyian ismerjük a tejjel és mézzel folyó Kánaán kifejezést, többnyire a ma is gyakran fogyasztott mézre gondolunk ilyenkor. Érdekesség, hogy többnyire gyümölcsökből, virágokból készült mézre lehet ez esetben gondolni, nem a méhek által készített mézre – mint ahogyan ma is sokan készítenek akár a pitypangból szörpöt, hasonló „mézek” voltak a Bibliában említettek is. Magas cukortartalmú gyümölcsökből készült édesség, aszalással, szárítással tartósítottak, ezen kívül pedig jellemző volt az idényzöldségek és -gyümölcsök fogyasztása. Szükség szerint a húst sóval tartósították, a gabonákat frissen őrölték, dolgozták fel a sütéshez. Pisztácia, diófélék voltak a fogyasztott magvak, a ma általunk ismert citrusfélék nem voltak megtalálhatók, a cédrátcitrom volt az, amit akkor ismertek, használtak.
Minden élelmiszerfélét bibliai háttérismerettel vezetett be Melinda, így a bibliai ismereteinket felidézhettük, bővítettük. Különleges, a korra, a földrajzi területre jellemző információkat is megtudtunk, például egészen rendkívüli volt számunkra a sónak az a használata, hogy újszülöttek testét tisztították le sóval, fertőtlenítették és egyben ápolták. A fűszernövények használata is eltért a ma ismerttől – olajokba keverve kenetként volt része az életüknek.
Mi is az elmondottaknak megfelelően készítettünk el néhány ételt: gyümölcsös, magvas joghurtot, zöldséges és joghurtos-sajtos-fűszeres mártogatót, különleges mézes, fűszeres sárgarépát készítettünk közösen, közben egyik asztalnál a kalács tésztáját dagasztották, másiknál magvas keksz készült. Szemmel láthatóan élvezettel szorgoskodtak programunk résztvevői a Bibliát idéző ételek elkészítésében, öröm volt nézni is a közös munkát, a jól összehangolt mozdulatokat – senki meg nem mondta volna, hogy nem egy összeszokott szakács-cukrász csoport sürög-forog az ételek körül.
Köszönjük szépen Kulik Melindának a rendkívül érdekes, tartalmas ismeretanyagot, köszönjük Vörös Zsoltnak a program során biztosított kommunikációs akadálymentesítést.
Programunk megvalósítását Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Fogyatékosügyi támogatási kerete és a SINOSZ SzÉP tette lehetővé.
A PROGRAMON KÉSZÜLT KÉPEKET IDE KATTINTVA LÁTHATJÁTOK: FOTÓALBUM
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34