2024.10.01. 17:34

Baba-mama börzét tartottunk Gyulán

Az első alkalommal megrendezett eseményen főleg ruhák és játékok között lehetett válogatni.

A SINOSZ Gyulai Helyi Szervezetében 2024. augusztus 23-án baba-mama börzére hívtuk az érdeklődőket. Az első alkalommal meghirdetett rendezvényünkön nem sokan vettek részt, viszont annál nagyobb választék került az asztalokra.

Szabóné Balogh Melinda elnökségi tagunk szerette volna megvalósítani az ötletét, hogy a Civil Házban adjunk teret a kezdeményezésnek. Maga is kisgyermekes anyukaként tisztában van vele, hogy sokaknak jól jön, ha gazdát cserélhetnek a már kinőtt gyermekruhák vagy megunt gyerekjátékok és egyéb felszerelések. A tagok között sok kisgyermekes szülő van, ezért máskor is megszervezzük az eseményt, hogy ezáltal is összekovácsoljuk a közösséget, találkozhassanak anyukák, apukák és a gyerekek, miközben az egyik családban már feleslegessé vált gyermekholmik között válogatva mások rátalálhatnak a nekik tetsző vagy szükséges darabokra. Bízunk benne, hogy a következő ilyen jellegű rendezvényt nagyobb érdeklődés mellett szervezhetjük meg.

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítottuk meg.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: