2023.12.05. 08:59
Békéscsabai és gyulai tagjaink közös sportdélutánon vettek részt.
Bowlingversenyünknek a Bowling Factory Gyula adott otthont, mely országos szinten is egyedülállónak számító esélyegyenlőségi bowlingpálya Gyulán – különlegessége, hogy a létesítményben a fogyatékossággal élő mozogni vágyók és az ép sportolók együtt gyakorolhatnak. A régi kis mozi vetítőtermében került sor az akadálymentes pályák kialakítására, melyet a Dél-alföldi Wellness Egyesület működtet.
Rengetegen jelentkeztek a programunkra, a gyerekektől kezdve az idősebbek is örömmel vettek részt, Tar Lajos, a gyulai szervezetünk alapító tagja is lelkesen gurított a nála fiatalabb mezőnyben. Többen is azzal a szándékkal jöttek el, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, jó társaságban, vidáman és sportosan eltölthessenek egy délutánt sorstársaikkal, hiszen a bowling szórakoztató kikapcsolódást biztosít minden korosztálynak.
A versenyt követően az összesített pontszámok alapján eredményhirdetést tartottunk, melyen oklevelet és serleget adtunk át a 3 legmagasabb pontszámot elért résztvevőnek:
1. Kolarovszki János
2. Sajti Sándor
3. Rölle Tímea
Gratulálunk a nyerteseknek!
Köszönjük Kozma Zoltán megyei elnök és Rölle Tímea békéscsabai elnökségi tag közreműködését a verseny lebonyolításában.
Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítottuk meg. Jövőre szeretnénk megismételni!
1068 Budapest, Benczúr utca 21.
E-mail: info@sinosz.hu
Telefonszám: +36 1 351 04 34