2024.03.11. 08:57

A Hallás világnapja rendezvényén és Néprajzi Múzeumban jártunk

Öt megye közös programjának beszámolója. 

2024. március 02-án, szombaton 10 órakor kezdetét vette a SINOSZ székházában lévő rendezvény, amelyre rendkívüli számban látogattak el tagjaink az ország minden szegletéből.

Megérkezésünkkor a regisztrációt követően mindenki kis ajándékcsomagot kapott, a kiállítók prospektusaival és szendvicsebéddel. Ezután kezdetét vette a színházteremben a hallókészülékforgalmazók előadás-sorozata, amely jelnyelvi tolmács segítségével vált akadálymentessé. Ezzel egy időben az érdeklődők meglátogathatták az előtérben berendezett standokat, ahol rengeteg hasznos információval gazdagodhattak a piacon lévő hallókészülékekkel, cochleáris implantátumokkal kapcsolatban. A standok között a SINOSZ Kontakt Jelnyelvi Tolmácsszolgálata is helyet kapott, ahol már regisztrált tagok segítséget kérhettek és új jelentkezőket is vártak, hogy bekapcsolódjanak a videó alapú tolmácsolási szolgáltatásba.

A már jól összeszokott csapat, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyék tagjai Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagokkal kiegészülve délutánra a Néprajzi Múzeum látogatását tervezte. A hatalmas számú jelentkezésre való tekintettel 2 csoportra osztódtunk, első körben 3, a másodikban 2 megye vett részt az „Istennel talállak, testvérem!” című kiállításon, érdekes és izgalmas tárlatvezetéssel kiegészítve.

A cigány közösségek életét évekig kutató Erdős Kamill (1924-1962) etnográfus, nyelvész hagyatékából kiállított fotókon, tárgyakon, hang- és filmfelvételeken keresztül betekintést nyerhettünk ezen etnikumok különleges, zárt világába, emberi sorsaiba.

Erdős Kamill munkásságát is megismertük,  aki a XX. század derekán végezte kutatómunkáját a romák nyelvével, életével, szokásaival kapcsolatban. A háborús hadifogságból hazatérve, sajnos TBC-vel kezelték, ami miatt a Korányi szanatórium betege lett, ahol megismerkedett Baranyi Dezsővel, szobatársakként sok időt töltöttek együtt, és ez idő alatt egymást tanították saját népszokásaikra. Dezső tanította meg a kárpátis-cigány nyelvjárásra. Kezdetben csak hobbivá, később már szenvedélyévé vált a cigányság sorsának tudományos bemutatása, szerette volna eloszlatni a róluk kialakult negatív képet. Beépült a Békés megyei cigányok közé, így jutott addig ismeretlen információk birtokába, hiszen jól beszélte a nyelvüket. Eredményeit tanulmányokban foglalta össze, amit általában nem magyar nyelven publikált. A TBC miatt sajnos rövid ideig élt, de utolsó éveit csak szeretett feleségének és a kutatómunkának szentelte.

A kiállításon megcsodálhattuk a gyűjtő saját viseletét is.

Ezúton is köszönjük Marsi Anettnek a jelnyelvi tolmácsolást és Sári Tamásnak a tárlatvezetést.

A program a SINOSZ SzÉP keretein belül valósult meg.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: