Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

Van egy mondás, miszerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. A 2026. február 21-én, Szombathelyen, a SINOSZ Vas Vármegyei Szervezeténél megrendezett farsangon ez mégis sikerült: a klubélet reneszánsza nemcsak a jelmezekben, hanem abban a 10-20 évvel ezelőttihez hasonlító, őszinte közösségi élményben mutatkozott meg, amit az iskolapadok nosztalgiája hívott életre.

Minden közösség életében vannak csendesebb korszakok. Van ilyen időszak nálunk is – nevezhetjük a klub sötét középkorának is, a reneszánsz gondolatívet továbbgörgetve –, amikor a falak között ritkábban vibrál a levegő, és a személyes találkozásokat kicsit háttérbe szorítja a hétköznapok rohanása vagy a digitális világ távolságtartása. Ezen a szombathelyi farsangi estén azonban valami megváltozott: a klubhelyiségünk újra azzá vált, aminek mindig is szerettük: egy lüktető, élettel teli központtá.

Ennek egyik oka, hogy a választott iskola téma telitalálat volt, a jelmezek pedig valódi katalizátorként működtek. Ahogy előkerültek a régi iskolaköpenyek, a gyermeki énünket idéző kiegészítők és a tanárokról szóló emlékeink, mintha leolvadtak volna rólunk a felnőttkor szigorú rétegei. Az újjászületés másik szerencsés pillanata az ünnepséget bevezető, emlékeket felidéző előadás volt.

Az ugyanerre a napra meghirdetett – választási fórum keretében Falkus Zoltán, szervezetünk országos elnökségi tag örökbefogadója megtartotta tájékoztatóját a SINOSZ 2026. évi országos tisztújító választásáról és a tisztségviselői rendszerünkkel kapcsolatos strukturális változásokról, majd egy rövid diasort tekintettünk meg a 100 évvel ezelőtti iskoláról.

Ahogy haladtunk előre az időben, egyre több emlék került a felszínre. Újdonságokat is megtudtunk – például a nyúlláb szerepét a palatábla törlésénél –, és sorra váltak ismerőssé a képeken látható tárgyak: az abakusz, a köpeny, a régi tolltartó és az egyenruhák. Sajnos a fenyítési formák felelevenítése hozta fel a legfelkavaróbb reakciókat is: szinte mindenki kapott annak idején körmöst, tenyerest vagy fenekest, de ha ezt meg is úszta, a sarokban állást vagy a szamárpadot biztosan ismerte. Tagjaink meséltek széncipelésről és pajeszrángatásról is.

Nem hagytunk azonban sok teret a kellemetlen emlékeknek: a második programpontban gyerekkori iskolás fotókat nézegettünk, és ki kellett találni, ki látható a képeken. A felhívásunkra több mint 20 fotó érkezett tagjainktól a rendezvényt megelőző hetekben, és a közös találgatás rengeteg vidám percet szerzett. A közös gyökerek, a bentlakásos siketiskolai évek és a régi csínyek nosztalgiája egyetlen pillanat alatt visszahozta azt a közvetlen, cinkos vidámságot, amit utoljára sok-sok évvel ezelőtt éreztek így együtt tagjaink.

A vetítést a jelmezverseny követte. A résztvevők nemcsak a ruhákat porolták le, hanem azt a fajta közösségi élményt is, ami évtizedekkel ezelőtt még természetes volt. A szombathelyi klub falai között ez az este nem csupán egy beöltözős buli volt, hanem egy „dimenziókapu”, amin belépve mindenki újra az az ezer fokon égő fiatal lehetett, aki régen volt. Megjelentek a tanárok – német, matematika és testnevelés szakosok –, és persze a diákok: derékig húzott piros kisnadrágban, fehér zoknis szandálban, kisdobos vagy focista jelmezben, vagy éppen két copfba kötött, masnis hajú kislányként. A résztvevők nemcsak beöltöztek, hanem egy-egy rövid performansszal is készültek, amit a zsűri külön jutalmazott. Férfi kategóriában Németh Zoltán, női kategóriában pedig Tóth Csabáné produkciója és jelmeze érdemelte ki az első helyezést.

A vidám verseny után tombolasorsolás következett, majd egy ügyességi játékkal zártuk a szervezett részt: egy akadálypályán kellett átkelni egy kézben egyensúlyozott tálcával. A gyerekeket és az éhesebb versenyzőket helyben készített vattacukor várta, végül pedig egy kötetlen beszélgetés zárta ezt a fergeteges hangulatú estét.

Bár a jelmezek lekerültek, ezen a hétvégén mindannyian jelesre vizsgáztunk összetartásból. Bebizonyítottuk, hogy a szombathelyi klub nemcsak a múltunkat őrzi, hanem képes a megújulásra is – a reneszánsz ugyanis nemcsak a történelem egy korszaka, hanem ma is létezik ott, ahol a régi barátok újra egymásra találnak.

Köszönjük Leitner Viktóriának a kommunikációs akadálymentesítést, és Falkus Zoltánnak, megyénk örökbefogadójának az előadását és megtisztelő jelenlétét.

A program a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.