Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

Tanulmányaimnak köszönhetően több alkalommal is hónapokat tölthettem Lengyelországban. Ez a közel 40 milliós, katolikus többségű, közép-európai ország sok színes kulturális hagyománnyal és már-már extravagánsnak számító ünnepi szokással kápráztatja el a vendégeit. Ezekből vittem egy csokorral a SINOSZ Vas Vármegyei Szervezetének évzáró karácsonyi ünnepségére 2025. november 29-én.

Szerencsésnek mondható a dátum, mert kettős ötletbörzére adott apropót: november 30-án András napját ünnepeljük, ami a 2025-ös évben egybeesik advent első vasárnapjával. A lengyel kultúrkörből merítkezve nem is volt nehéz dolgom összemixelni ezt a két alkalmat, most ti is megtudhatjátok mindazt, amit a Szombathelyen összegyűlő tagság a gyakorlatban ki is próbálhatott.

Az Andrzejkivel, azaz az András-napi jósló népszokásokkal kapcsolatban jogos a kérdés, mi köze Szent András apostolnak, Szent Péter testvérének, a mártírhalált halt halásznak a párválasztó hiedelmekhez? A magyarázat a népi vallásosság és az évkör határainak kapcsolatában rejlik: az eredetileg pogány, téli napfordulóhoz kötődő jóslások maradványáról beszélhetünk. Szent András napja az advent kezdete körül van, vagyis az egyházi év határán. Az emberek átmeneti időszaknak tartották ezt az időt, amikor „vékonyabb a határ” az evilági és a túlvilági között. Ráadásul a tél és a sötétség közeledtével a paraszti élet lelassult, több idő jutott a közösségi játékokra, jóslásokra, történetmesélésre. A néphit szerint tehát András-nap éjjelén álmokban vagy jelekben megmutatkozik a jövendőbeli, ezért főként a fiatal lányok próbálták megtudni, kihez fognak férjhez menni. Lássuk, milyen módokon következtettetek jövendőbelijük kilétére!

• A legismertebb hagyomány az ólomöntés (ami valójában már nem ólommal történik). A fiatalok gyertyából vagy viaszgyertyából olvasztott viaszt öntenek hideg vízbe egy kulcs lyukán keresztül. A megszilárdult forma árnyékából vagy alakjából próbálják megjósolni a jövőt, főként azt, hogy kihez fognak hozzámenni, vagy milyen lesz a következő évük.
• Cipősor: a lányok a cipőiket egymás mögé rakják a szoba közepétől az ajtóig. Akinek a cipője elsőként éri el az ajtót, az fog legelőször férjhez menni.
• Papírdarabos játék: papírdarabokra férfineveket írnak, majd az egyiket véletlenszerűen kiválasztják – ez mutatja meg a jövendő férj nevét.
• Kulcsos álomjóslás: a lány a párnája alá kulcsot tesz, hogy álmában meglássa jövendőbelijét.
• Gombócjóslás: A mai szerencsesüti egy változata: a lányok gombócot főznek, és fiúneveket rejtenek el bennük. A kifőzés után véletlenszerűen osztják ki a gombócokat, hogy ki-ki megtalálja leendő férje nevét benne.

Ezek közül a szokások közül szemezgettünk hármat is – természetesen egy kicsit másképp. Először egy hatalmas, keresztnevekkel teleírt kartonszívet kellett átszúrniuk a lelkes résztvevőknek gombostűvel, hogy megtudják a párjuk nevét. A piros szív egyik oldalán lánynevek, a másik oldalán fiúnevek sorakoztak. Az ellenkező oldalról kellett bökni – hogy persze senki se a jelenlegi párja nevét szúrja ki… Szerencsére az ellenkező nem is ugyanolyan jót kacagott, s ez volt a lényeg.

Ezután sorba tettük a küszöbig a cipőinket. Egyetlen hajadon volt a társaságban: 7 éves, de édesanyja megkönnyebbülésére nem az ő topánkája került a küszöbre, így nem kell a kelengyéjére már most gyűjtenie. De azért ez is mulatságos játék volt.

Végül gombócot főztünk, méghozzá egy lengyel specialitást: a pierogi ruskie-t. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem minden helyhez kötődik egy íz, egy étel. Ilyen Lengyelországban a pierogi. Maga az étel nem különösebben bonyolult, egy krumplis-túrós derelyeféléről beszélünk, mégis annyira jellemzően lengyel ízvilága van, hogy javaslom, feltétlenül próbáljátok ki. Annyit elárulok, hogy mindenkinek ízlett, aki rendezvényünkön megkóstolta, pedig nem vagyok valami nagy szakács…

A pierogi a lengyel konyha egyik legismertebb és legjellegzetesebb étele. Félhold alakú, főtt, töltött tészta, amelyet általában vízben kifőznek, majd opcionálisan serpenyőben meg is pirítanak. Friss tésztából készül (liszt + víz + tojás), tölteléke régiónként változó, de karácsonykor káposztás–gombás a hagyományos, állagra a derelyéhez hasonlít, de a tésztája rugalmasabb, a töltelék pedig legtöbbször sós. A lengyelek számára a pierogi nemcsak étel, hanem kulturális jelkép: ünnepeken, családi összejöveteleken és hétköznapokban is jelen van. (A pontos kinézetéről és elkészítéséről az egyik adventi ablakban láthattok majd videót.)

Gyermekek és felnőttek szívesen nyújtották, szaggatták és töltötték a tésztát, majd keresték benne a „kincset”, azt az egy kis elrejtett dolgot, mely a jövő évre szerencsét hoz nekik. Végül egy győri tagtárs volt a szerencsés megtaláló.

S ezzel tulajdonképpen át is tértünk a karácsonyi ünnepkörre, hiszen a pierogi a karácsonyi 12 fogás egyike. Igen, jól olvastátok: a hagyományos lengyel karácsonyi vacsora 12 fogásból áll, a 12 tanítványra emlékezve.

De először is, a Wigilia, a karácsony este akkor kezdődhet, amikor az égen megjelenik az első csillag – a betlehemi csillag szimbólumaként. Ezt követően a családok körbeülik az asztalt: a vacsora egyik legmeghatóbb része, hogy a családtagok megosztják egymással az ostyát: mindenki letör egy darabot a másik ostyájából és jókívánságot mondanak egymásnak. Jellemző egy üres, plusz teríték a „váratlan vendégnek”, amely az arra járó rászorulónak, vagy a hiányzó szeretteknek szól. Sok helyen az ünnepi abrosz alá szénát tesznek, mely a betlehemi jászolt idézi, és a szerencse, termékenység, új kezdet szimbóluma. Ezt ma már liszt vagy pénzérme is helyettesítheti. Az asztalra fehér abrosz és piros, illetve arany színű gyertyák kerülnek: a piros gyertya a szeretetet, az arany a bőséget, a fehér a tisztaságot szimbolizálja. A vacsoraasztalon fenyőgallyaknak is helyük van: a fenyő, borostyán, magyal az örök életet és az évkör folytonosságát jelenti. Elengedhetetlen kellék az alma, a dió és a méz: az alma az összetartozás és egészség, a dió a bölcsesség és termékenység, a méz az élet édességének, a következő év bőségének szimbóluma. No, s csak ezután kezdődik a 12 fogás…

Ti ismeritek ezeket a szokásokat? Vannak olyan jelképek, melyek a ti karácsonyi asztalaitokon is jelen vannak?

Miután a szép számmal jelen lévő résztvevőkkel megterítettünk egy hagyományos karácsonyi asztalt (keresd ennek is a videóját az adventi naptárunkban!), még egy karácsonyi teakészítő verseny is belefért az estünkbe. 12 hozzávaló sorakozott a forró vizes termoszok mellett, például citromhéj, vaníliaaroma, csillagánizs, aszalt áfonya, pillecukor, tejszín, mézeskalácspor, s ezekből kellett a „legkarácsonyibb” teát megalkotni. Zsűrinek két új tagunk, Musztács Tímea és Aranyi Róbert jelentkezett, utóbbi szakács, így a döntésben a szakértelem is érvényesült. Hosszas tanakodást követően Szabó István nyerte el az első helyezettnek járó karácsonyi bögrét, s Lencz Diána különdíjjal térhetett haza a Fazekas Noémival kiegészült zsűri lobbizásának köszönhetően. Igazán kreatív, s főleg finom megoldások születtek. Gratulálunk minden bátor mixernek!

Estébe nyúló beszélgetés, közös melegszendvicsezés, végül ablakdekoráció-rajzolás tette fel évzáró ünnepségünkre a pontot, vagy inkább a karácsonyi csillagot. Most szervezetünk pár hétre elcsendesedik, s a 2026-os évben újult erővel folytatjuk a felejthetetlen élmények gyűjtését.

Ám mivel évzáró eseményről van szó, engedjetek meg egy szentimentális mondatot így a végére, az egész évre visszatekintve. Egy szervezet, egy közösség akkor működik jól, ha minden egyes résztvevője hozzátesz valamit, ha csak a legparányibb dolgot is. Ez lehet pusztán a jelenléte, egy kedves szó, de persze az ideje, a munkája, az anyagi hozzájárulása is. A Vas Vármegyei Szervezet abban az igazán szerencsés helyzetben van, hogy mindazok, akik működtetik és egyben tartják a közösséget, kölcsönösen tisztelik és szeretik egymást. A jelnyelvi tolmácsok, az elnökségi tagok, az ügyintéző és maga a tagság is tudja: egy közös jó ügyért dolgozunk. Így, habár mi is évről évre kevesebben vagyunk, az összefogásnak és egymás tiszteletének köszönhetjük szervezetünk lüktető életét. Egy közösség erejét nem a létszáma, hanem a szíve adja. Az a sok apró, mégis pótolhatatlan gesztus, amit egymásért teszünk nap mint nap. A SINOSZ Vas Vármegyei Szervezete azért maradhat élő, támogató és biztonságot adó közösség, mert benne ott van ez a szív – az a csendes, de kitartó elköteleződés, amely minden nehezebb éven is átsegít bennünket. Kívánom, hogy ezt a közös szívdobbanást vigyük tovább a következő évre is, és őrizzük meg ugyanazzal a szeretettel, ahogyan idáig gondját viseltük!