2023.10.16. 22:26

Esélyegyenlőségi Konferencia volt Salgótarjánban

A SINOSZ Nógrád Megyei Szervezete Esélyegyenlőségi Konferencián vett részt 2023. szeptember 28-án.

A szakmai fórum azért is volt hiánypótló, mert a világjárvány ideje alatt nem volt javasolt ilyen jellegű program szervezése, most viszont mindegyik fogyatékossággal élő személyeket képviselő érdekvédelmi szervezet részt vett a rendezvényen.

A konferencia fő témáját adta a fogyatékossággal élő emberek mindennapjait segítő info-kommunikációs alapú távszolgáltatások bemutatása, illetve azok megvalósulásának tapasztalatai a különféle fogyatékossággal élő személyek körében.
A konferenciát Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, a konferencia védnöke üdvözölte. Beszédében elmondta, hogy a XXI. században még mindig nehéz és küzdelmes az esélyegyenlőség megteremtése és a fogyatékossággal élő személyek élete is. A legnagyobb problémák azon a területen jelentkeznek, amelyek az emberi lét legszükségesebb elemei. Az önkormányzat minden fogyatékossággal élő személyre és az őket képviselő civil szervezetekre stratégiai partnerként tekint. Kiemelten fontosak azok a tevékenységek, illetve információk, amelyeket az oktatási, egészségügyi intézmények és a civil szervezetek végeznek. Az értékteremtés és a társadalmi sokszínűség elérésébe nagy munkát kell fektetni. Bár a világ sokat fejlődött, a technikai előrehaladás mindig tartogat kihívásokat az akadálymentesítések kérdéskörében, ehhez a korábbi tapasztalatok megosztása kiemelten fontos.

Ezt követően Dr. Szabó Sándor, Nógrád Vármegye főispánja mondott köszöntőt, amelyben kitért arra, hogy bizakodva tekint a modern távközlési és info-kommunikációs eszközökre, amelyek segítik az érintettek mindennapi életét, és rávilágított arra, hogy még ma is él az a téveszme, hogy a fogyatékossággal élő személyek nem élhetnek teljes életet, a többségi társadalom szemléletének formálása elmaradhatatlan ebben a kérdéskörben.

Ezt követően a szakmai programot felvezette Uramecz János, a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesületének elnöke, ismertette az előadókat, valamint elmondta, hogy minden szervezet a saját specialitásuknak megfelelően, a saját célcsoportjának elérésével alakította ki az info-kommunikációs akadálymentesítést, amely közösségi szinten is jelentős, mivel az egyes személyek szeparációját szünteti meg: ne legyenek elzárva a saját kis világukban, nemcsak az egymással való érintkezésnél, de ezen kívül, például a hivatalos ügyintézéseket is megkönnyíti, ezáltal a társadalom felé is nyitottabbá válnak a sajátos technológiáknak köszönhetően. Üdvözölte, hogy szép létszámmal jelentek meg résztvevők, meghívottak.

Elsőként a mozgáskorlátozott személyek számára szóló info-kommunikációs akadálymentesítés elmúlt 5 évéről tartott előadást Sebő Gergő szolgáltatásvezető. Ismertette az általuk működtetett projekt elnevezését, célját, költségvetését, célcsoportját, munkatársait. Szó esett a MEOSZ-portálról is, amely a projekt első számú adminisztratív felülete. Ezen keresztül történik az informatikai segítségnyújtás mellett a jogi, az akadálymentesítési és a mentori tanácsadás is. Bemutatásra kerültek azok az eszközök, amelyek az akadálymentes kommunikációt segítik, illetve egy statisztikai összegzés is készült. Egyéb információk is megtalálhatóak a http://www.meosz.hu oldalon.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége képviseletében Földi Gyula tartott előadást, amelyben a Távszemről, a távoli segítségnyújtásról esett szó, mint látássérült emberek számára létesített távszolgáltatásról, amely okoseszközről folyamatosan elérhető az év minden napján. Az előadás alatt láthattunk olyan videókat, amelyek különféle segítségkérői helyzetben mutatják be a szolgáltatást, jelenleg több mint 1000 felhasználó részére. A Távszem fenntarthatóságának biztosítása és fejlesztése a jövőbeli cél. További információk a www.tavszem.hu oldalon, illetve a Távszem Facebook-oldalán.

A KONTAKT Jelnyelvi Tolmácsszolgáltatás minden hallássérült ügyfél számára ismerős, a SINOSZ részéről Juhász Renáta KONTAKT regionális képviselő és jelnyelvi oktató tartott előadást a szolgáltatásról. A már 10 éve használt, folyamatos fejlesztés alatt álló, továbbá november 12-től új applikációval gazdagodó, és a már nem csak SINOSZ-tagok számára elérhető ingyenes szolgáltatás intézményi szinten is folyamatosan bővül. Szó esett arról, hogy milyen tolmácsolási módok és hívástípusok léteznek, valamint reklámvideók is bemutatásra kerültek. További információk a www.skontakt.hu oldalon, valamint a KONTAKT Facebook-oldalon olvashatók.

Az Autisták Országos Szövetsége bemutatójával folytatódott az konferencia. A DATA került bemutatásra, amely egy az autizmus spektrumon alapuló digitális autonómia-támogatás. Előtte az autizmus spektrum állapot jellemzőivel ismerkedhettünk meg, amely két viselkedési területet érint: a kapcsolatok és a kommunikáció, valamint a (mindennapi) tevékenységek. A sikeres támogatáshoz tartoznak a módszertani elemek, a kitűzött célok, a vizuális támogatás. A DATA elsődleges célja az autizmussal élő személyek mindennapjait segítő info-kommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása, amely egyéb akadályozottság esetén is segíthet. Két fő funkciója a napirend és a folyamatábra. Szintén ismertetésre kerültek a további, vizuális támogatásként funkcionáló elemek. További információk a www.aosz.hu, illetve a http://app.data.aosz.hu oldalon.

Végül az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége részéről Czakó Tibor és Sallai Ilona tartott bemutatót „Könnyen érthető kommunikáció és önálló életvitel” címmel. Mit jelent egyáltalán a könnyen érthető kommunikáció és mik a legfontosabb írásbeli szabályok? Az előadók részletesen kifejtették a fenti kérdésekre a válaszokat. Az Önálló Életviteli Centrumok működését nagyban segítik a kiadványok és a különféle okoseszközök. Létezik az ÉFOÉSZ-nek egy alkalmazása is, egy magyar applikáció, amely „helyettesíti” az embert, továbbá az önálló életvitelt (napirend, segítségnyújtás) teszi könnyebbé. Ezt követően a balassagyarmati székhelyű ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület mutatkozott be. Eredményei közé sorolható több mint 100 személy önálló életvitelének, társadalmi részvételének segítése IKT-eszközök használatának elsajátításával. További információk a http://www.efoesz.hu és www.elfogadasert.eu oldalakon.
A konferencia ezt követően lezárásra került, és kötetlen beszélgetés, eszmecsere várta a résztvevőket.

Köszönet illeti meg Vig Éva jelnyelvi tolmácsot a kommunikációs akadálymentesítésért. 

További képek:
https://www.facebook.com/photo?fbid=711883517644388&set=pcb.711891817643558

Médiamegjelenés: Salgótarjáni Városi Televízió

Márton Márk megyei ügyintéző

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: