2022.12.16. 08:00

Gyertyaöntés és karácsonyi ünnepség volt Szolnokon, a SINOSZ-ban

Kézműves foglalkozás és karácsonyi ünnepség Szolnokon

SINOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete 2022. december 10-én kézműves foglalkozással várta a lelkes, kreatív részvevőket, majd megtartotta az évzáró karácsonyi ünnepségét is.

Pályi Ferencné elnöki köszöntője után, a nagy érdeklődéssel várt szombat délelőtti programot kézműveskedéssel kezdtük. Először az érdeklődők egy rövid tájékoztatást kaptak a gyertyaöntés folyamatáról, alapanyagairól, megismerkedtek a paraffinviasz tulajdonságával, szemügyre vették a díszítőelemeket, majd a röpke megbeszélés után bele is fogtak a saját, ünnepi gyertyájuk elkészítésébe.

A forró vízgőz felett olvadtak a megszínezett viaszok, készült az ünnepi gyertyák, mécsesek díszítése. A megolvadt, színes, illatos viasz kézről-kézre járt az alkotó szellemű alkalmi kézművesek között, és mindenki a saját ötletét próbálta megvalósítani. Olvasztottak, öntöttek, vágtak, ragasztottak, dermesztettek, kötöztek a résztvevők, és végül az elkészült ünnepi gyertyák az ablakba téve készre dermedtek.

A kellemes hangulatban telt kézműveskedéssel kellőképpen ráhangolódtak a jelenlevők a karácsonyra, így meg is kezdődött a szervezet karácsonyi ünnepsége. Ez szervezetünk új örökbefogadója, Juhász Ferenc “Jufe” karácsonyi üdvözlő videójának levetítésével indult, majd – a közös karácsonyfa-díszítést követően – a megyei ügyintéző, Kissné Borbás Henriett az advent történetéről, az adventi népszokásokról, koszorúról és naptárról mesélt érdekes történeteket.

Köszönjük szépen a résztvevőknek, hogy hoztak az ünnepségre saját készítésű süteményeket, amit a szervezet által kínált mákos és diós bejglivel együtt közösen, szívesen fogyasztottak el. Jókat beszélgettek, nagyon jól érezték együtt magukat a siket és nagyothalló tagok, barátok és ismerősök egyaránt, büszkén mutatta be mindenki az elkészült ünnepi, díszes gyertyáját, melyet haza is vihettek, hogy az otthoni ünnepi asztal dísze legyen a közelgő meghitt ünnepen.

Köszönjük szépen Hamerszki Erika jelnyelvi tolmács munkáját, mellyel az év utolsó szolnoki programját is akadálymentessé tette.

Rendezvényünk a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg.

A PROGRAMON KÉSZÜLT KÉPEK MEGTEKINTHETŐK IDE KATTINTVA

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: