2026.04.02. 09:20

Harmadik alkalommal ünnepeltük rendezvénnyel a hallás világnapját

A március 3-i hallás világnapjára idén „A közösségektől az osztálytermekig: hallásgondozás minden gyermek számára” mottóval megrendezett eseménnyel hívtuk fel a figyelmet.

 


A Park Inn by Radisson Budapest hotel adott otthont a hallás világnapja alkalmából 2026. március 7-én harmadszor megrendezett szakmai és közösségi eseménynek, amelyen összesen 413 fő vett részt. A rendezvény tematikája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idei mottójához kapcsolódott:
„A közösségektől az osztálytermekig: hallásgondozás minden gyermek számára”.

Az eseményt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), A „Hallás Társasága” Alapítvány, valamint  – az idén először bekapcsolódó Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE) közösen szervezte azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet a hallásgondozás jelentőségére – különös tekintettel a gyermekekre –, valamint teret biztosítsunk a szakmai párbeszédnek és a tapasztalatcserének.


A program során párhuzamosan zajlottak a hallókészülék- és cochleáris implantátum-forgalmazók szakmai előadásai, valamint a HEARx konferencia, amely a hallássérüléssel kapcsolatos személyes tapasztalatokat és aktuális kérdéseket helyezte fókuszba.

A HEARx konferencia keretében az alábbi előadások és programok valósultak meg:

  • Dr. Bokor Julianna: A nyelvelsajátítástól az iskoláig – a hallássérült gyermekek iskolai kihívásai
  • Kerekasztal-beszélgetés: Az integráció belülről – érintettek a nehézségekről, kihívásokról, megküzdési stratégiákról Moderátorok: Puha Andrea és Vecsernyés Anna, résztvevők: Berényi Fanni (HK), Sára Johanna (CI), Marosiné Pásztor Éva (ELTE GYOPSZ intézményvezető-helyettes, gyógypedagógus).
  • Tempfli Kátya: „Együtt könnyebb” – Bemutatkozik a hallássérült mentorszülői hálózat
  • Lukács Szandra: Befogadásra hangolva – hallássérült és cochleáris implantált gyermekek, fiatalok utazó gyógypedagógiai támogatása
  • Buzogány Borbála: Hallássérülés és művészeti nevelés – élményalapú szurdopedagógiai megközelítés a Hallókalandban
  • Puha Andrea: Miért fontos a hallássérült identitás gondozása?

 

A rendezvény kiállítói terében nyolc forgalmazó várta a résztvevőket információs standokkal, és közülük heten előadással is készültek:

  • Sonova – Imre Balázs: Közösségtől az osztálytermekig: Phonak-megoldások minden gyermek számára
  • WS Audiology – Beke Attila és Nagy Helga: Signia és Widex hallókészülék-kiegészítők közösségben, osztályteremben és munkahelyen
  • Victofon – Tóth Ferenc: Kapcsolat, támogatás, inspiráció – Mit nyújt a nagykövetprogram és az online felület?
  • Cochlear HEAR&GO – Várszegi Zoltán: A hallókészülékektől a cochleáris implantátumig…
  • UniCorp Biotech – Dr. Nagy Roland és Dr. Ivaskó Lívia (Szegedi Tudományegyetem): A korai implantáció jelentősége
  • Belsound – Fekete Zoltán: Otonet-megoldások a modern hallásrehabilitáció során – Philips, Starkey és Beltone hallókészülékeken keresztül

 

Emellett hat civil szervezet és közösségi kezdeményezés is bemutatkozott: a SINOSZ mentorszülő-hálózat, a SINOSZ Lelkisegély-szolgáltatás, a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE), a Hali-Tali – Nagyothalló Ifjúsági Közösség, a (Jelnyelvi) Koncerttolmácsolások, valamint a hallássérült női kézilabdacsapat. A családos látogatók számára játszóház is rendelkezésre állt.

A rendezvény zárásaként átadták Az Év Hallássérült Nagykövete díjat.
Összesen 20 írásmű érkezett a pályázatra, amelyek célja az volt, hogy személyes történeteken keresztül hívjuk fel a figyelmet a hallássérülésre, az elfogadás fontosságára, valamint arra, hogy egymást inspirálva és támogatva erősödjön a közösség. A kezdeményezés kiemelt törekvése, hogy bemutassa a hallássérült emberek sokszínű életútját, és példát adjon mások számára is.
A pályázatok és történetek az alábbi oldalon érhetők el: https://hallasvilagnapja.hu/hvn/hallasserult-nagykovetek-2026/

2026-ban az elismerést Szlivka Ágnes nyerte el, míg az egyetlen gyermek pályázó, Szabadkai Lea különdíjban részesült.

A III. Hallás Világnapja rendezvény sikeresen járult hozzá a hallásgondozás fontosságának hangsúlyozásához, valamint a szakmai és közösségi kapcsolatok erősítéséhez.
További képeink megtekinthetők és letölthetők innen: HALLÁS VILÁGNAPJA FOTÓALBUM

A 13. kerületi televízió stábja is forgatott a rendezvényen. A TV13 tudósítása az alábbi linken, 16:30 kezdettel érhető el (bekapcsolható az automata, nem túl jó minőségű felirat):
BP13 kerületi magazin

 


Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Tesco-Global Áruházak Zrt.-nek, amely élelmiszer-adományával hozzájárult rendezvényünk színvonalának emeléséhez.

Hálásan köszönjük továbbá az alábbi önkéntesek és közreműködők munkáját és segítségét, amellyel támogatták a rendezvény sikeres megvalósítását:

a SINOSZ önkéntesei és munkatársai, a MACIE önkéntesei, AHTA Hali-Talisok, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hallgatói, Magyar Vöröskereszt

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: