2026.03.16. 17:40

A hölgyeket ünnepeltük Gyulán

Két helyi szervezetünk közösen tartott nőnapi rendezvényére vártuk tagjainkat.

A SINOSZ Békéscsabai és Gyulai Helyi Szervezetei közösen tartották meg a nőnapi ünnepségüket 2026. március 13-án, pénteken délután a gyulai Civil Házban.

Debreczeni Imre gyulai helyi elnök rövid köszöntőjét követően Fekete István békéscsabai helyi elnök szólt a hölgyekhez Kéri János Nőnapi köszöntő című költeményével.

Ezt követően az elnökök virágokkal halmozták el hölgy résztvevőinket, a termet betöltötte a nyíló jácintok illata. Egyik tagtársuk, Skultéti Ibolya is meglepte az ünnepelteket: a keresztnevére utalva egy-egy szál ibolyával kedveskedett nőtársainak.

Hamarosan sor került a korai vacsora elfogyasztására, és természetesen nem maradhatott el az édesség sem. A hölgyek már otthon előre készültek a programra, többféle házi, finomabbnál finomabb süteményt hoztak és kínáltak körbe. Kiss Mihály a rendezvény alatt folyamatosan sütötte a gofrikat, míg Debreczeni Imre palacsintával készült. Köszönjük, hogy aktívan hozzájárultak a rendezvény hangulatához, sikeres megvalósításához.

Köszönettel tartozunk Szlaukó-Fischer Nóra jelnyelvi tolmács közreműködéséért a program során, melyet ezúttal is a SINOSZ SzÉP keretében valósítottunk meg.

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: